Benépesül a Learning Center

Hétfőtől vehetik birtokba a Debreceni Egyetem hallgatói az új Learning Centert. A Főépület és a DEAC sportlétesítményei között, a Dóczy utca mögött kialakított többfunkciós, háromszögletű modern épület elsősorban az egyéni és a csoportos tanulást segíti.

A legkorszerűbb, XXI. századi körülmények között tanulhatnak, vizsgázhatnak ezentúl egyénileg, vagy kisebb nagyobb csoportokban a Debreceni Egyetem hallgatói a 3,4 milliárd forintos beruházással, a korábbi gázfogadó és raktárépület helyén felépített, 4250 négyzetméter alapterületű Learning Centerben.  

 
Máté László, a Debreceni Egyetem Általános Műszaki Osztályának épületüzemeltetési vezetője a hirek.unideb.hu-nak elmondta: a 2020 áprilisában elkezdett építkezésnek köszönhetően létrejött 11 méter magas, akadálymentesített, többfunkciós tanulóközpont földszintjén egy 256 fő befogadására alkalmas központi előadóterem, iroda, más kontinensek ételeit is kínáló büfé és egyéb közösségi terek kaptak helyet. Ide költözött a Főépületből az egyetemi ajándékbolt. Az 1067 négyzetméteres első emeleten közösségi tanulóhelyiségeket alakítottak ki. A második emeleten konzultációs terek, oktató és elektronikus vizsgák megtartására alkalmas termek, valamint két imaterem is található. A harmadik szinten szervertermet és a gépészeti helyiségeket rendeztek be.

 
A DE Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ igazgatója arról számolt be, hogy az egyetem magyar és külföldi hallgatói, polgárai február hetedikétől, a 2021/22-as tanév 2. félévétől munkanapokon reggel 7 óra 30 perctől este 10-ig használhatják majd a Learning Centert, ahol a tájékozódást többnyelvű információs rendszer segíti, az olvasni, tanulni vágyók számára pedig úgynevezett csendes tereket jelöltek ki.

Az épület környezetében a kivitelező Dryvit Profi Kft. 100 négyzetméteren alakított ki zöld felületet, és a korábbi 11 mellé további 90 új parkolóhely is létrehozott.

- A Debreceni Egyetem célja a versenyképesség további növelése a nemzetközi oktatási piacon, amelyhez ez, a magas minőséget képviselő épület is hozzájárulhat – hangsúlyozta Jenei Attila.
 
A tervek szerint a későbbiekben különböző a hallgatóknak szóló programok is lesznek a Learning Centerben.  

Még teljesebb kép az épületről ebből a kis videóból kapható.
 

Sajtóiroda - OCs