Egyedülálló kutatás, háromoldalú együttműködés, új könnyűzenei képzés, jubileumi ülések, adományok – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított decemberben is a Díszudvar magazin.

Az Alföld Televízió műsorában beszámolót láthatnak arról, megkezdődött a Debreceni Egyetemen az az egyedülálló népegészségügyi kutatás, amely komplexen vizsgálva a hazai népbetegségek okait segíthet megelőzni azokat, jelentősen növelve ezzel a magyar gazdaság versenyképességét. Szó lesz emellett arról, hogy háromoldalú stratégiai megállapodást kötött az intézmény, a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és az IT Services Hungary Kft., melyben a közel 10 éves együttműködésük folytatásáról, megerősítéséről döntöttek.

Megtudhatják, hogy hazánkban egyedülálló könnyűzenei kurzust indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen. A következő szemesztertől választható tantárgyat a tervek szerint hamarosan alapszakká fejlesztik annak érdekében, hogy megfelelően képzett szakemberekkel lássák el a zeneipart. Összeállítást láthatnak a Kisgyermeknevelők Szimpóziumáról, melyet negyedik alkalommal rendezett meg az intézmény Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara, hogy a képzésben résztvevő diákok és a gyakorlatban dolgozó szakemberek információt kaphassanak a szakma aktuális eredményeiről.

Tudósítást láthatnak a Magyar Farmakológusok Kongresszusáról, az Endes Pongrác patológus születésének 110. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésről, az Ihrig Károly Tanulmányi Versenyről, valamint a DEVIK Klub előadásáról. Bepillanthatnak a Debreceni Egyetem hagyományos ajándékkészítő akciójába, megmutatjuk az indiai kormány könyvadományát, és kiderül, hogy kik kapták idén a Klinikai Központ kiváló dolgozójának járó elismerését.

Ellátogathatnak az Általános Orvostudományi Kar jubileumi ülésére, melynek központi témája a 20 éves analitikus képzés volt. A műsor végén pedig interjút láthatnak a németországi Max Plank Biokémiai Intézet igazgatójával. Ebben az évben ugyanis Franz-Ulrich Hartl vehette át a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetést.

Sajtóiroda-TB