Újra nívós koncerteket rendeznek a Liszt teremben

Több mint húsz koncertet kínál a klasszikus zenét szerető közönség számára a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar idén jubiláló Universitas-Debrecen, valamint Konzervatóriumi esték és Steinway hangversenysorozata. A 2022/23-as évadban neves hazai és nemzetközi szólisták, valamint kamaraegyüttesek lépnek színpadra a Liszt teremben, köztük az egyetem oktatói is.

A Debreceni Egyetem a hangversenysorozatok révén is kiemelkedő, hiszen a zenei felsőoktatásban a Zeneművészeti Kar az egyetlen, amely hét hangversenysorozatot indít az évadban. A napokban induló hangversenyek kapcsán tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: ezek az alkalmak tovább növelik az egyetem és a ZK szakmai megítélését, erősítik hagyományápoló, értékteremtő tevékenységét.

Tőzsér József, a Debreceni Egyetem élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese kiemelte: a debreceni Zeneművészeti Kar egyedülálló módon nemcsak a hallgatókat, hanem a zeneszerető debreceni közönséget is képes megszólítani a koncertekkel. 

- A DE-n összesen tizenhárom kar van, de csak a Zeneművészeti Kar folytat művészeti oktatást. Nagyon fontos elem az intézmény működésében, hogy van egy olyan kar, amely képzési portfóliójával a művészetet képviseli, hiszen a szakegyetemekkel szemben ez egy olyan társadalmi kötelezettségvállalást jelent, amely szervesen hozzátartozik a Debreceni Egyetem missziójához. A kar által meghirdetett koncertek a város számára is komoly hozzáadott értéknek számítanak – fogalmazott a rektorhelyettes.

Lakatos Péter, a Zeneművészeti Kar dékánja hangsúlyozta: a képzésekhez szervesen kapcsolódnak a hangversenysorozatok, melyekből rengeteget tanulhatnak az egyetemisták. 

- Leendő zenetanárokat, előadóművészeket oktatunk, elsősorban gyakorlatorientált formában.  Ezeket a képzéseket tökéletesen kiegészítik az évad hangversenyei, melyeken a fiatalok megtapasztalhatják, milyen a koncertezés és hogyan kell azt csinálni. A legnagyobb művészektől szerezhetnek közvetlen tapasztalatokat. Olyan koncertkínálatunk van, olyan kulturális életet sikerült létrehoznunk, amit a debreceni közönség is elismer – mondta a kari vezető.

Az Universitas-Debrecen hangversenysorozat idén már a jubileumi 30. évadát kezdi meg a Debreceni Egyetem támogatásával, valamint a Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány szervezésében. A Konzervatóriumi estéket 22., a Steinway-sorozatot pedig negyedik alkalommal rendezi meg a ZK. Összesen húsznál is több koncert közül lehet majd válogatni. Váradi Judit egyetemi docens, művészeti menedzser a részleteket ismertetve elmondta: ezúttal a családokhoz is közelebb vinnék a klasszikus zenét.

- Szeretnénk megmutatni, milyen sok tehetséges művész él Debrecenben és milyen sok kiváló kolléga tanít a karon, így a sorozatok lehetőséget biztosítanak az ő bemutatkozásukra is. Ünnepi koncerttel is készülünk, a tizenkilencedik század kiemelkedő jelentőségű művészére, id. Ábrányi Kornélra emlékezünk születésének 200. évfordulója alkalmából. A Steinway-sorozat az egyik legkiemelkedőbb programsorozatunknak számít, mely rendhagyó produkcióval veszi kezdetét csütörtökön. Az Universitas-sorozat idén jubilál, három évtizede folyamatosan megrendezzük, ami azt jelenti, hogy a közönség részéről hatalmas az érdeklődés. Kuriózumnak számít, hiszen harminc éve ezen a sorozaton keresztül elsőként vállalta fel a klasszikus zene népszerűsítését a Debreceni Egyetem. Szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, szüleiknek, nagyszüleinek is a zene örömét, így az eddig iskoláknak hirdetett Hang-Játék-Zene ifjúsági élménykoncerteket ezúttal Zene-matinéként három alkalommal, vasárnap délután a családoknak is megnyitjuk, így tárjuk fel az ő számukra is a klasszikus zene szépségeit. A Vasárnapi muzsikában, a Komolyra fordítva sorozatban mutathatják be művészi kvalitásaikat a hallgatóink, de folytatódik az egyetemi könyvtárral közös programunk, a Lélekmelengető is – tájékoztatott Váradi Judit.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának idei koncertévada a Steinway hangversenysorozattal kezdődik szeptember 22-én. A Görög Sisters, Görög Enikő és Görög Noémi zongorakettősét láthatja majd a közönség 19 órától a Liszt teremben.

A teljes program a letölthető programfüzetekben érhető el.

Sajtóközpont - BZ