A Népegészségügyi Kar harminchat hallgatója mutatta be tudományos munkáját, kutatási eredményeit a Debreceni Egyetem (DE) Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK). Közülük nyolcan díjat nyertek, a kiválasztott fiatal kutatók az országos versenyen vehetnek majd részt.

A DE Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferenciájának célja ezúttal is az volt, hogy a tudományos tevékenységre ösztönözze hallgatókat.  A Népegészségügyi Kar hallgatói ebben az évben is kiemelkedően teljesítettek: két első, egy második és három harmadik helyezést szereztek.

Molnár Judit a Tercier prevenció, fizioterápia, rehabilitáció, ápolás és betegellátás tagozatban lett az első, az ő dolgozata a 2-es típusú diabéteszesek körében vizsgált krónikus nephropathia előfordulásáról és a befolyásoló tényezők vizsgálatáról szólt. A Primer prevenció, védőnői prevenció, dietetika III. tagozatban Siguin Carmina végzett az élen, aki tudatos táplálkozás és az élelmiszerbiztonság kérdéskörével foglalkozott.

Zsuga Judit, a Népegészségügyi Kar dékánja kiemelte: a hallgatók számára fontos a kutatómunka és az, hogy már fiatalon közeli kapcsolatba kerüljenek a tudománnyal, felismerjék azokat a lehetőségeket, amelyeket a kutatás nyithat meg számukra.

- Büszkék vagyunk valamennyi hallgatónkra, aki a konferencián részt vett, nemcsak azokra, akik helyezést értek el. Úgy vélem, nagyon érdekes és tartalmas előadásokat hallhattunk, izgalmas, új kutatási területeket ismerhettünk meg. Külön öröm az is, hogy a Magyar Dietetikusok Társasága három különdíjat osztott ki, melyet a kar hallgatói hoztak el – fogalmazott az NK vezetője.

A Népegészségügyi Kar hallgatói többek között a célzott mozgásterápia hatásairól és a kisgyermeknevelők körében tapasztalható túlterhelés okozta derékfájdalmakról, a jégkorongozók koordinációs képességeinek vizsgálatáról és fejlesztéséről, a serdülő korosztályban fellelhető dietetikai prevenció igényeinek felméréséről, valamint a gyógytornász szakon tanuló hallgatók COVID-19 elleni védekezésben betöltött szerepéről és tapasztalataikról számoltak be előadásaikban.

A TDK-án ismertetett kutatásokból készített és elfogadott pályamunkákat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kara szakdolgozatként ismeri el. Az első helyezést elért hallgatók hamarosan az Országos Tudományos Konferencián is bemutathatják kutatási eredményeiket, valamint a konferencián ismertetett kutatások egy összefoglaló kiadványban is megjelennek majd.

Sajtóiroda – BZ