Mentőkutya-szánon érkezett a Mikulás

Marci és Alma, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának (DEKOM) kutyái húzták a Mikulás „szánját”. Az ajándékokkal hétfőn lepték meg a Gyermekklinikán gyógyulókat.

A Debreceni Egyetem karitatív szervezetének Télapója idén is kedves krampuszok kíséretében, vidám meglepetésekkel érkezett a beteg gyerekekhez. A csoki- és ajándékosztásban az Általános Orvostudományi Kar diákjai és önkéntesek segítettek.

- A nyolc éve indult kezdeményezésbe évről évre bevonjuk az orvostanhallgatókat is. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata most is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mintegy két köbméter csokival tudtunk mosolyt csalni a kicsik arcára – fogalmazott Késmárky András, a DEKOM elnöke.

Nemcsak édességek, hanem játékok, ceruzák, rajzlapok is összegyűltek az adakozóknak köszönhetően, sőt ruhákat is kaptak a Gyermekklinikán lábadozók. A hatalmas csomagokat a DEKOM munkatársai már néhány nappal korábban eljuttatták az intézetbe, hogy a rászoruló családok kiválaszthassák a nekik szükséges adományt. A szülők ruhákat, tanszereket és tartósélelmiszer-csomagot vihettek haza.


A DEKOM ebben az évben Dr. Lala vidám mókázásával tette különlegessé az ajándékozást. A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány bohócdoktora énekkel, verssel és lufikkal járult hozzá a gyerekek jókedvéhez és gyorsabb gyógyulásához.


Sajtóiroda - MM