Gyógyszertechnológiai fejlesztés

Világszínvonalú tömegspektrométer és gyógyszergyártásra is alkalmas tablettázó, kapszulázó rendszer – egyebek mellett ezekkel az eszközökkel bővül a Debreceni Egyetem műszerparkja egy 944 millió forintos gyógyszertechnológiai fejlesztés révén.


A Gyógyszerésztudományi Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint az Általános Orvostudományi Kar különböző tanszékeinek együttműködésében zajló eszközbeszerzés még 2017 végén kezdődött. A nagy volumenű műszerpályázat eddigi eredményeiről kedden tartottak szakmai beszámolót, ahol az egyetem egészségipari innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese a pályázati források jelentőségét hangsúlyozta.

- Az egyetem céljai között szerepel a kutatás-fejlesztés és innováció támogatása, fontos az ipari partnerek kiszolgálása, a pályázati lehetőségek pedig ezeket a célokat szolgálják. A korszerű infrastruktúra segíti az oktatást is, hiszen innovatív technológiával a hallgatók képzése is sokkal magasabb szintre emelhető – fogalmazott Tőzsér József a „Gyógyszertechnológiai K+F fejlesztése a Debreceni Egyetemen” című GINOP-projekt előrehaladását bemutató rendezvényen.

A rektorhelyettes megjegyezte, hogy a Debreceni Egyetemen az elmúlt 3-4 évben a különböző pályázatoknak köszönhetően a teljes műszerpark csaknem 10 milliárd forintból újult meg.

A gyógyszertechnológiai fejlesztéseket célzó projektben 944,74 millió forint áll rendelkezésre műszerbeszerzésre. Több high-tech berendezést már megvásároltak. Ezeket, az elsősorban analitikai eszközöket, a szakemberek el is kezdték használni a különböző kutatásokban, a termékfejlesztésekben és az oktatásban.

- Speciális analitikai technikát tesz lehetővé egy úgynevezett Maldi-Tof tömegspektrométer, amely világszínvonalú eszköznek számít. A fagyasztva szárító berendezéssel teljes növényi részek szárítását, stabil gyógynövénykivonatok előállítását tudjuk elérni, a kromatográfiás berendezés pedig többek között természetes hatóanyagok tisztítására alkalmas – sorolt fel néhány új eszközt a hirek.unideb.hu kérdésére Vecsernyés Miklós, a projekt szakmai vezetője.

A Gyógyszerésztudomány Kar dékánja elmondta: beszerzés alatt van több kisebb műszer is, például egy, a nanorészecskék méretének meghatározására és jellemzésére alkalmas berendezés, valamint olyan eszközök is, amelyek a gyógyszerek hatásának vizsgálatával információkat nyújt a gyógyszertechnológusoknak a beadott gyógyszer felszívódásáról.

A tervek szerint a következő évben kerül sor a projekt legnagyobb, csaknem 600 millió forintos beruházása.

- Ez egy csomagolóval is kiegészített tablettázó, kapszulázó rendszer. Komoly mérföldkövet jelent majd mind az oktatásban, mind a kutatásban, és reményeink szerint, a későbbiekben gyógyszergyártásban is használható lesz – tájékoztatott Vecsernyés Miklós.

A fejlesztés lehetőséget nyújt majd arra, hogy a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatói a TEVA Gyógyszergyárban működő kihelyezett tanszék mellett az egyetem falain belül is betekintést nyerjenek az ipari gyógyszerkészítés rejtelmeibe.

Sajtóiroda-MM