Letették a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és Gyógyszerésztudományi Kar épületének alapkövét. A Debreceni Egyetem legújabb létesítménye az intézmény Vezér utcai ipari parkjában kapott helyet. Az átadáson résztvevő innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár modellértékűnek nevezte a Debreceni Egyetem oktatást és kutatás-fejlesztést összekapcsoló tevékenységét.

- A rendkívüli gazdasági körülmények ellenére is töretlen fejlődési pályán halad a Debreceni Egyetem. A tudásba komoly erőforrásokat tudunk befektetni annak érdekében, hogy az itt végző diákok olyan oklevéllel hagyják el intézményünket, amelyet a világon mindenhol elismernek – jelentette ki Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és Gyógyszerésztudományi Kar épületének pénteki ünnepélyes alapkőletételén.

 
A kuratóriumi elnök szerint az új épületkomplexumban megvalósuló kutatás, fejlesztés és innováció révén az egyetem kutatói, hallgatói az ipari folyamatokat is megismerhetik. Hangsúlyozta: ez illeszkedik a DE azon törekvésébe, hogy Közép-Kelet Európában olyan egyedülálló ökoszisztémát hozzon létre, ahol az oktatás, kutatás, fejlesztés, illetve az ezekhez tartozó ipari infrastruktúra egyaránt megtalálható. A kormány az elmúlt években olyan környezetet alakított ki, amely ezen célok megvalósítását támogatja – tette hozzá kuratóriumi elnök.    

 
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja arról beszélt, hogy komoly és hatékony előkészítő munka előzte meg a Gyógyszerésztudományi Kar és Egészségipari Intézet elméleti, gyakorlati képzéseinek, valamint a gyógyszergyártó középüzemnek is megfelelő infrastrukturális hátteret biztosító komplexum építését, mely a tervek szerint októberre elkészül. Az egyetemi vezető köszönetet mondott a terveket készítő építészirodának és a kivitelező cégnek, amely a rendkívül rövid határidő ellenére vállalta a munkát.   

 
- Az új kari épület és a középüzem megépülése hatalmas mérföldkőnek számítanak a Gyógyszerésztudományi Kar életében. Ez egy olyan álom megvalósulása, amelyet eddig csak szívünkben dédelgettünk. Köszönjük, hogy elhitték nekünk, tudunk kicsiből naggyá válni, megerősödni – mondta a DE GYTK dékánhelyettese, az Egészségipari Intézet igazgatója.  

 
Bácskay Ildikó kifejtette: az új létesítmény lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy a gyógyszergyártás teljes vertikumát egy helyen ismerjék meg. Az órákon tanultakat a gyógyszertechnológiai laborokban kipróbálhatják, majd a kutatás-fejlesztési tevékenység eredményét le is tudják gyártani a középüzemben – sorolta a dékánhelyettes.    
 
– Biztos vagyok abban, hogy a felsőoktatás és a gyógyszeripar ilyen együttműködése nemcsak a Debreceni Egyetemnek, hanem a régiónak és az egész nemzetnek sikert hoz – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációs és felsőoktatásért felelős államtitkára. Hankó Balázs elmondta: a kormány az elmúlt években jelentős eredményeket ért el a felsőoktatás átalakítása, dinamizációja terén.   

 
- Mára 21 modellváltó, szabadabb, versenyképesebb struktúrában működő egyetemünk van, amelyekre a hallgatók kétharmada jár. Ezeket autonómia, kiszámíthatóság, átláthatóság és versenyképesség jellemzi – jelentette ki. Arról is beszélt az államtitkár, hogy a háborús infláció és a szankciók ellenére 25 éves keretmegállapodást és 6 éves közfeladat-finanszírozási szerződést kötöttek ezekkel az egyetemekkel, és 2022-ben ezermilliárd forintot fordítottak a felsőoktatás fejlesztésére, ami duplája az egy évvel korábbinak.  
 
Hankó Balázs megjegyezte, hogy míg négy éve 7, két éve 9, tavaly már 11 magyar egyetem – köztük a debreceni – tartozott a világ top 5 százalékába, a felsőoktatási intézmények elitligájába. Nemzetközi teljesítményük is megerősödött, a legtöbbször citált lapokban 26 százalékkal nőtt a magyar egyetemi világ publikációs tudományos teljesítménye. Tavaly már 76 szabadalmat jegyeztek a hazai egyetemek. A most zajló debreceni beruházástól is azt várják, hogy járuljon hozzá ennek a további emelkedéséhez.  
   
 
A mintegy 9 milliárd forintból megvalósuló Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató Középüzem és Gyógyszerésztudományi Kar épülete a tervek szerint októberre készül el. A komplexum két fő részből áll össze. A 4400 négyzetméteres oktatási szárny a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar (DE GYTK) Dékáni Hivatalának és tanszékeinek ad majd otthont. A két nagy előadótermet és a négy szemináriumi termet, irodák és hallgatóbarát terek fogják közre. Ott alakítják ki a gyakorlati képzéshez és az oktató-kutató tevékenységhez szükséges laboratóriumokat is, valamint itt kap helyet az Egészségipari Intézet.   


 
Az épület üzemi szárnyában, csaknem 2300 négyzetméteren a középüzemet helyezik el, amely funkcionális élelmiszerek, étrendkiegészítők gyártóhelye lesz, de egészségipari kutatásokat is fognak itt végezni. A kutató és fejlesztő laboratóriumban a tervek szerint lehetőség nyílik törzskönyvezhető gyógyszerkészítmények létrehozására. A központban nemcsak az egyetem saját projektjeit valósítják meg, hanem hazánkban egyedülálló módon az intézmény által létrehozott egészségipari klaszterhez csatlakozott ipari partnerek számára szintén biztosítanak kutatási és gyártási lehetőséget.  

 

Sajtóközpont - OCs