Új Demonstrációs labor Szolnokon

Átadták a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán kialakított új Demonstrációs labort. A teremben az Egészségügyi Kar ápoló és védőnő szakos hallgatói a valódiakhoz nagyon hasonlító, illetve részben azokkal megegyező eszközök segítségével tanulhatnak.

A Debreceni Egyetem Szolnok Campusán az Egészségügyi Kar (DE EK) tavaly indította el az ápoló és a védőnő szakokat. Előbbiben 13-an, utóbbiban 35-en tanulnak. Ennek támogatására hozták létre most az úgynevezett Demonstrációs labort, ahol a berendezési tárgyak egy orvosi rendelőre, illetve kórteremre emlékeztetnek.

- Ezek nagyon gyakorlatorientált képzések. Most érkeztünk el az oktatás azon fázisába, amikor olyan eszközökkel kell majd gyakorolniuk a hallgatóknak, amelyek sokat segítenek abban, hogy igazi betegekhez engedhessük őket. Célunk, hogy a képzés színvonala mihamarabb elérje a nyíregyházit – fogalmazott Móré Marianna, a DE EK dékánja a labor szerdai ünnepélyes átadásakor.


Hanuferné Horváth Brigitta, a kar adjunktusa elmondta: a teremben ápolástan demonstrációs gyakorlatban vesznek részt a hallgatók, az első tanév második félévében elsősorban az injekciózás technikáját gyakorolják, de lesz például vizeletvizsgálat és vércsoportmeghatározás is.

- Egyebek mellett négy szimulációs padot kaptunk, a vénákból művér folyik, a fecskendőkbe pedig desztillált vizet töltünk. A demonstrációs eszközökön főleg a branül behelyezését és a szárnyastűvel való szúrást gyakorolják, de ezekkel a vérvétel és az infúzióbekötés technikáját is el lehet sajátítani – ismertette az adjunktus.

Móré Marianna arról is beszámolt, hogy a Demonstrációs labor átadása első lépése egy nagyon komoly, több százmillió forintos fejlesztésnek, melynek jóvoltából szeptemberben további hasonló, még ennél is jobban felszerelt gyakorlótermeket adnak át a DE Szolnok Campusán.


Sajtóközpont – OCs