Egyetemi tudás a Debrecen Drive-on

A Debreceni Egyetem járműipari képzéseit, kutatásait is megismerhetik az idei Debrecen Drive látogatói. A május végi, három napos, mintegy ötvenezer négyzetméter alapterületű rendezvényen több mint ötszáz féle járművet csodálhatnak meg az érdeklődők a Nagyerdőn.

Több különleges újdonságot is felvonultat az idei Debrecen Drive, amit a pandémia miatt három év után rendeznek meg ismét a Nagyerdei Stadionban és annak környezetében. Az eseményen mintegy kétszáz egyedi szalonautót lehet majd látni, emellett közel harminc márka, köztük prémiumkategóriás járművek,  „izomautók”, oldtimerek jelennek meg – sorolta a Debrecen Drive-ról szóló keddi sajtótájékoztatón Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Közhasznú Kft. ügyvezetője.

- Két éve volt utoljára Debrecen Drive, s egy olyan városban, ahol az autóipar folyamatosan fejlődik, helye van egy ilyen nagyszabású szakmai és szórakoztató rendezvénynek, amely a régió tudományos és vállalati hátterét is megmutatja az autók szerelmeseinek. Várhatóan minden tekintetben felülmúlja a mostani esemény a három évvel korábbit, amikor harmincezer látogatót regisztráltunk - bizakodott Miklós Völgyi Péter.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja hangsúlyozta: a DE a város fejlődési irányával szinkronban jelentős figyelmet fordít a járműipari oktatásra és kutatásra.   

- Korábban elsősorban az egészség- és agráripari képzések, kutatások jelentették a Debreceni Egyetem stratégiai területeit, ám az elmúlt másfél évtizedben a járműipar is az intézményi fejlesztések fókuszpontjává vált. Az ágazat fejlődéséhez a Debreceni Egyetem járműipari képzésekkel és kutatásokkal szeretne hozzájárulni. Ebben a Műszaki Kar és az Informatikai Kar is jelentős eredményekkel büszkélkedhet. Egy ilyen rendezvényről nem hiányozhat az egyetem, melynek szakemberei, ágazati vezetői a Debrecen Drive-hoz kapcsolódó konferencián is részt vesznek - fejtette ki a kancellár.


Papp László, Debrecen polgármestere szerint a cívisváros egyre inkább az európai járműipar meghatározó szereplőjévé válik és az elektromobilitáshoz kapcsolódó fejlesztések terén is fontos tényezőnek számít.

- A felvázolt jövőkép miatt Magyarországon Debrecen a legideálisabb helyszíne ennek a rendezvénynek. A Debrecen Drive újítást hoz abból a szempontból, hogy nemcsak megtekinthető, hanem ki is próbálható a kiállított járművek zöme. Az esemény rövid időn belül a város brandjének fontos alkotóelemévé válhat, és nem csupán a megyeszékhely, de a régió meghatározó járműipari show-jává nőheti ki magát - fogalmazott a polgármester.

Szabó Péter, a Schaeffler-FAG Magyarország Ipari Kft. igazgatója megjegyezte, hogy szüksége van a városnak és a régiónak is erre, hiszen a lakosság ki van éhezve az ilyen jellegű eseményekre. Hozzátette: a cég a Minidrive révén újdonsággal is jelentkezik, mely során a résztvevő vállalatok gyerekcsapatokat indíthatnak, emellett a DTM (Deutsche Tourenwagen Meisterschaft) és a Schaeffler közös fejlesztésű autóját is bemutatják majd.

Fülöp Zsolt, a Trans-sped Csoport ügyvezető igazgató elmondta, hogy a lehető legmodernebb járműveket vonultatják fel, valamint a robotokat is használó új logisztikai szolgáltatásokat is bemutatják, ezáltal az érdeklődő cégek megismerhetik a leggazdaságosabb és leghatékonyabb megoldásokat.

Páll László, a Debreceni Nagyerdei Stadion-üzemeltető Kft. ügyvezetője elmondta, fontos, hogy újra találkozhatnak az autók szerelmesei, emellett a város, az egyetem és a helyi cégek szakmai tapasztalatokat cserélhetnek, személyesen. Kiemelte: még a Campus Fesztivál alapterületét is meghaladja a Debrecen Drive helyszínének mérete.

A május 27-29-i eseményen háromszáz Harley Davidsont, munkagépeket, egyedi kaminokat, Debrecen új elektromos hajtású autóbuszát, katonai járműveket, egy Leopárd tankot is megcsodálhat majd a közönség. Mindemellett nemzetközi szintű autó- és repülőgépmodell-kiállítással, kisautóbörzével is találkozhatnak az érdeklődők, akik gokartpályán tehetik próbára vezetői képességeiket. Május 27-én este egy különleges éjszakai Driveshow vezeti majd fel a kétnapos rendezvényt.

Sajtóközpont - BZ