A tervezett szuperkórházról, a Gyermeksürgősségi Központról és a Debreceni Egyetem további fejlesztési tervéről is beszélt Bács Zoltán kancellár a városi televízió Közügy című műsorában. Az egyetemi vezető beszámolt a modellváltás tapasztalatairól és az intézmény járműipari beruházásairól is.

A Debrecen Televízió Közügy című műsorának vendége volt csütörtök este Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.  A modellváltással kapcsolatban az egyetemi vezető úgy összegzett, hogy a fenntartóváltásnak köszönhetően erősödött az intézmény és annak autonómiája.  

A közelmúltban történt bérfejlesztésről szólva elmondta, hogy két ütemben valósították meg a korábban példátlan béremelést: előbb az alapbéreket növelték, majd teljesítménytől függő ösztönzőket is bevezettek.

- Az oktatói, kutatói réteget kiemeltük, ahol magasabb szintű bérfejlesztést tudtunk végrehajtani – hangsúlyozta Bács Zoltán.  A Debreceni Egyetem hallgatóinak összetételével kapcsolatban arról számolt be, hogy miközben demográfiai okok miatt csökken a magyar hallgatók száma, gyarapszik a külföldieké. Az elmúlt 18 év alatt ezer főről, hétezerre nőtt a határainkon túlról ide járók száma.    

A BMW és más, szintén Debrecenbe érkező autóipari beruházásokhoz illeszkedően három egyetemi fejlesztés is megvalósulna. Ezek között említette a kancellár a debreceni Ótemető utcai Műszaki Kar épületeinek felújítását, új szárnnyal való bővítését, valamint a Vezér utcai Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkban a Járműlabor kialakítását, ahol tantermeket és műhelyeket hoznának létre. Ezekhez kapcsolódva renoválnák az Egyetem téri Kémia Épületet is.

– Ezek országos, központi ügyintézésű fejlesztések. Információink szerint készen vannak a tervek, van olyan, amelynél már a közbeszerzés is befejeződött a Beruházási Ügynökségnél. A Műszaki Kar esetében már csak a forrásbiztosítás van hátra. A Kémiai Épület esetében pedig folyik a beadott pályázatok értékelése – tájékoztatott a kancellár.  

Bács Zoltán a tervezett egészségügyi beruházások között említette a Sugárterápiás Központ fejlesztését, amelyhez a kormány 2,2 milliárd forintot biztosít, így az új eszközöket remélhetőleg már a nyár végén telepíteni tudják.

– Erre óriási szükség van, mivel négy olyan berendezéssel rendelkezünk, amelyekkel sugárterápiát lehet végezni, amelyekből kettő, 20 éves, kettő pedig 8-10 éves. A két újjal ki lehet majd váltani a régebbieket – ismertette az egyetemi vezető.    

A Gyermeksürgősségi Központtal kapcsolatban elmondta: valószínűleg a jövő hónapban közzéteszik a vonatkozó közbeszerzési pályázatot. Amennyiben ez sikeres lesz, 2023 végére elkészülhet az épület.



A folytatásban arról is szó esett, hogy a robotsebészet debreceni meghonosítására pályázatot adott be februárban az intézmény. Amennyiben ez nyer, még idén megérkezhet egy ilyen eszköz.

– A robot néhány orvosi beavatkozás esetében jól használható, alkalmazásával nagy lépést tehetnénk előre – fogalmazott a kancellár.   

A debreceni szuperkórházról is szó esett, Bács Zoltán elmondta: elsősorban azért lenne szükség, hogy ne kelljen az egyes klinika épületek között a betegeket mentővel szállítani, hanem egy nagy, korszerű épületen belül kapának helyet a műtétet igénylő orvosi beavatkozások. Eredetileg ezt a beruházást a klinika Auguszta részén akarták megvalósítani, de erről elsősorban közlekedési és infrastrukturális okokból lemondtak. A kórház tervezése egy-két évet vesz igénybe, az új létesítmény 10 éven belül valósulhat meg.
 
A teljes műsor megtekinthető a Debrecen Televízió weboldalán 13’47”-től.

 

Sajtóiroda - OCs