A leendő elsőévesek ismerkedhettek a GTK-val

Több mint 200 jövendőbeli GTK-s hallgatót vonzott a III. EconoMisteries Nyílt Nap Debrecenben és Szolnokon. A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának (DE GTK) rendezvényére azokat a fiatalokat várták, akik a jelenlegi felvételi eljárásban megjelölték a kar valamely szakát. Az esemény gazdag programkínálatával, fontos információival és izgalmas előadásaival maradandó élményt nyújtott minden résztvevő számára.

A Wall Street farkasa – avagy profittermelés felsőfokon, Hogyan csinálják a profik a marketing kommunikációt a legszexibb kutatási módszerekkel?, A focidrukkerek pszichológiája – egyebek mellett ezekkel az előadásokkal és témákkal várták a leendő elsőéveseket, akik bepillantást nyerhettek a gazdaságtudományok, sporttudományok és agrártudományok legizgalmasabb rejtelmeibe.

A szakmai programok mellett campus- és kollégiumi túrák várták az érdeklődőket: megismerkedhettek a GTK Böszörményi úti campusával, az Egyetem téri kollégiumokkal, valamint a DEAC-komplexummal. A Gazdaságtudományi Kar számára különösen fontos, hogy beiskolázási programjait a Szolnok Campuson is megvalósítsa, így az érdeklődők számára helyben is elsőkézből elérhető volt a nap folyamán minden információ, illetve a helyi infrastruktúrát is bemutatták.

A programok sorát Debrecenben egy stadionlátogatás zárta, melyen bemutatták a kar tehetséggondozási lehetőségeit, a külföldi tanulmányokat támogató mobilitási programokat és a hallgatói élet legfontosabb részleteit.

A rendezvényen értékes nyeremények is gazdára találtak: egy Kahoot teszten résztvevők egyetemi pulóvereket és pólókat nyerhettek, melyeken a kar egyedi "Economics & Business" felirata szerepelt. Emellett Campus Fesztivál napijegyeket és bérleteket sorsoltak. 

Az élmények és kapcsolatok mellett a résztvevők 3 intézményi pontot is szerezhettek, melyet a rendezvény igazoló dokumentumával július 10-ig feltölthetnek a felvi.hu rendszerébe. A nyílt nap nem titkolt célja volt, hogy meggyőzze a hezitálókat, érdemes a GTK-t az első helyre tenni, a jelentkezés sorrendjének módosításra szintén július 10-ig van lehetőség. 

A III. EconoMisteries Nyílt Nap bebizonyította, hogy a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara kivételes lehetőségeket és egyedülálló élményeket kínál jövendőbeli hallgatói számára. A rendezvény sikerét és a rekord létszámot látva nagy örömmel zárta a napot a kar oktatóit, dolgozóit és hallgatóit felvonultató több mint 50 fős szervezői csapat.

A kar a nyílt napon túl egy szakmai élménytáborral is készül, az EconoMeet-et augusztus 22. és 24. között rendezik, jelentkezni augusztus elsejéig van lehetőség. Az ingyenes táborral kapcsolatos minden fontos információ megtalálható itt.

 

Sajtóközpont