Épülnek a nemzetközi doktorandusz kapcsolatok

Archipelago Education címmel Izaak Hendrik Wenno professzor, az indonéz Pattimura Egyetem Tanárképzési Karának dékánja tartott online előadást csütörtökön a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) szervezésében.

A rendezvény a DOSZ nagyköveti rendszerében, Arya Wirayuda indonéz DOSZ nagykövet közreműködésével valósult meg a 2022 őszén indult Hungarian-Indonesian Public Lecture Series előadás-sorozat keretében.

A DOSZ a 2021/2022-es akadémiai évben kezdte el a nagyköveti rendszer kialakítását, amelynek segítségével a Magyarországon doktori tanulmányokat folytató nemzetközi doktoranduszok saját közösségeik szervezéséhez, valamint a szakmai-tudományos kapcsolatok elősegítéséhez kapnak támogatást.

Idén már 37 országot képvisel a programban egy-egy doktorandusz nagykövet, akik – többek között – tájékoztatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, tudományos konferenciákat szerveznek, építve ezzel a hazájuk és Magyarország közötti együttműködést.

- A mostani előadás célja az indonéziai és a magyar egyetemek bemutatása mellett a tudományos eredmények ismertetése, erősítve ezzel is az intézmények kapcsolatait – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Molnár Dániel.

A DOSZ elnöke kiemelte, hogy az előadás-sorozat egyben arra is lehetőséget teremt, hogy a különböző országok fiatal kutatói megismerjék egymást, elősegítve ezzel a jövőbeli tudományos és szakmai együttműködéseket, amelynek köszönhetően közös kutatások és publikációk születhetnek a jövőben.

Az előadót és a hallgatókat a házigazda Debreceni Egyetem nevében Csatár Péter, a Bölcsészettudományi Kar (BTK) dékánhelyettese köszöntötte.

- A pandémia időszaka óta tovább növekedett az igény a kapcsolatok bővítésére és azok fenntartására. A világ újra kinyílt, és úgy tűnik, a nemzetközi kapcsolatok az online platformok segítségével a mindennapok részévé is váltak. Az egyetemi élet, a tudomány soha nem volt annyira nemzetközi és kooperatív, mint manapság, ennek köszönhetően minden felsőoktatási intézmény várja a külföldi hallgatókat és oktatókat – mondta köszöntőjében Csatár Péter.

A BTK dékánhelyettese hangsúlyozta: a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara is a nyitottság, a kooperáció híve az oktatásban és a kutatásban egyaránt.

- Több mint 100 Erasmus-kapcsolat, számos Horizon 2020-as közös nemzetközi kutatási projekt, a nyelvi tanszékek közös képzései jelzik elkötelezettségünket. Úgy tűnik, hogy a délkelet-ázsiai térség és a magyar egyetemek kapcsolata a jövőben szorosabbra fűződik, amelyhez a mai előadás is egy lépés – tette hozzá Csatár Péter.

Izaak Hendrik Wenno professzor Archipelago Education című előadásának középpontjában a szigetvilág jelenlegi oktatási struktúrájának bemutatása mellett annak megújítása állt. Elemezte a kooperatív tanár-diák viszony számos aspektusát, és külön kitért a diákokkal való kreatív foglalkozásban rejlő kihívásokra.

Sajtóközpont – BZs