Adomány a korszerű gyermekellátásért

A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika intenzív és koraszülött intenzív osztályának eszközparkját fejlesztik a Tranzit-Ker Zrt. idei kétmillió forintos adományából. A vállalat 2011 óta minden évben hozzájárul a betegellátás körülményeinek javításához.

Az idei a nyolcadik alkalom, hogy a vállalat a társadalmi felelősségvállalás jegyében kétmillió forintot adományoz „A Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért” alapítványának. Az összeget jelképező csekket december 6-án, csütörtökön adta át Szabó Miklós, a Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatója Balla György egyetemi tanárnak, az alapítvány elnökének a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján.

Az évek óta tartó töretlen támogatásnak köszönhetően a Debreceni Egyetem Gyermekklinikáján jelentősen javultak a betegellátás körülményei, és a legmodernebb berendezésekkel korszerűsítették a gyerekek gyógyításához szükséges eszközparkot.

- Az elmúlt hét évben a vállalat felajánlásából egyebek mellett új ágyakat, ultrahang, illetve gyermekújraélesztő készüléket vásároltunk, valamint fejlesztettük a gyermek sürgősségi és az intenzív osztály műszerezettségét – fogalmazott az adományátadón Balla György, az alapítvány elnöke.

A klinika korábbi igazgatója kiemelte: mindig azt tartották szem előtt, hogy fájdalom és tűszúrás nélküli beavatkozásokkal tudjanak segíteni a gyerekeken.  Az idei felajánlásból olyan készülékekkel bővítik majd az intenzív és koraszülött intenzív osztály készletét, amelyek szúrás nélkül képesek folyamatosan mérni a gyerekek vérében lévő gázokat.

- Fontosnak tartjuk segíteni a rászorulókat, a gyermekek, a gyermekegészségügyi intézetek és a sérült gyermekekkel foglalkozó intézmények pedig prioritást élveznek – hangsúlyozta Szabó Miklós.

A Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy a cég adományát  a család az elmúlt 2 évhez hasonlóan idén is további két millió forinttal egészíti ki, valamint a jövőben egy alapítványt szeretnének létrehozni, hogy az eddigieknél is nagyobb támogatást nyújthassanak.

- Az intenzív ellátás és a neonatológia nagyon költséges, de alapvető szükséglet, hogy minél kevésbé legyen invazív egy-egy beavatkozás. Az elmúlt években itt valósultak meg a legnagyobb fejlesztések, ezáltal jelentősen javult az ellátás színvonala. Ehhez minden adományra szükség van – mondta el Veres Gábor klinikaigazgató, aki szólt arról is, hogy az intézmény betegellátási területe nemcsak Hajdú-Bihar megyére és a régióra korlátozódik, hanem a Dunántúlról, sőt határainkon túlról, Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeznek gyerekek. A klinikán évente csaknem 85 ezer járóbeteg gyermeket gyógyítanak, és 15 ezer fekvőbeteget látnak el.

Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a sajtótájékoztatón elmondta, hogy minden évben több mint 400 orvostanhallgató érkezik a Gyermekklinikára, hogy megismerkedjenek az orvoslás ezen különleges területével.

- A mi felelősségünk, hogy a medikusok olyan képzésben részesüljenek, és olyan eszközök használatát tanulják meg, amelyek részei a modern medicinának. Saját forrásból minden évben 150 millió forintot adunk a klinikáknak eszközfejlesztésre, de nagy szükség van a külső támogatásra is – hangsúlyozta a dékán.

Bács Zoltán kancellár arról beszélt, hogy az orvostudomány technológia fejlődése lehetővé teszi, hogy évről évre egyre jobb ellátásban lehet részesíteni a betegeket és az egyetem maga is próbálja megteremteni a lehető legjobb körülményeket.

- A klinikák alapítványai jelentős kiegészítést jelentenek a mindennapi működéshez. A Gyermekklinika a fejlődésekkel együtt gazdaságilag is egyensúlyban van, ami a nagyon fontos a működtetés szempontjából – hangsúlyozta a kancellár.

Sajtóiroda-MM