Hiánypótló NeurotechEU nyári iskola a DE-n

A szövetminták elektronmikroszkópos vizsgálatához szükséges előkészületekről és az ezzel összefüggő gyakorlati problémák megoldásáról tanulnak a Debreceni Egyetemen hétfőn kezdődött ötnapos nyári iskola résztvevői. A NeurotechEU nemzetközi egyetemi szövetségi együttműködés keretében szervezett képzésen 9 országból érkezett 14 hallgató, valamint laboránsok, asszisztensek bővítik ismereteiket.

Az Erasmus+ Blended Intensive Program keretében megvalósuló Elektronmikroszkópos minta-előkészítés című, angol nyelvű nyári iskola a múlt héten háromnapos online képzéssel indult, mely ezen a héten a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar (DE ÁOK) Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Elektronmikroszkópos Laboratóriumában folytatódik.  

A 9 országból érkezett 14 vendég részben a NeurotechEU felsőoktatási szövetség részét képező egyetemekre járó hallgató, aki orvos- és/vagy idegtudományi alap-, illetve mesterképzésekben vesz részt vagy doktori, posztgraduális tanulmányokat folytat, részben pedig elektronmikroszkópos technikusok, laboratóriumi asszisztensek.

A gyakorlati tréning során a résztvevők megfigyelhetik a rögzítési módszereket, az ultramikrotommal való metszéseket, az ozmifikációt, a víztelenítést, a beágyazást és a rögzítést. Egy külön napot szentelnek a kézi és automatizált soros ultravékony metszetvágásnak. A látogatók abba is betekintést kapnak, miként lehet alapvető neuron- és gliastruktúrákat felismerni EM-felvételeken.

- A nyári iskolák fantasztikus lehetőségek, melyek során olyan speciális ismeretekhez juthatnak a hallgatók, fiatal kutatók, amik páratlanok. Ennek a nyári iskolának a létrejötte komoly elismerés a debreceni kutatóknak, hiszen széles szakmai közösség erősíti azt meg, hogy ők ehhez értenek, érdemes ide jönni tanulni - fogalmazott a megnyitón a DE ÁOK dékánja.

Mátyus László hozzátette: a Debreceni Egyetemen csaknem 25 éve működnek különböző nyári iskolák. Az ezek során született ismeretségek sokszor egész életen át tartó barátságokká alakulnak.  

- Ez egy gyakorlatra fókuszáló képzés, mivel az elektronmiszkópos vizsgálatokhoz a minták előkészítése hosszadalmas, bonyolult folyamat. Ezen ismeretek gyakorlatban történő oktatásával manapság csak nagyon kevés helyen és keveset foglalkoznak Európában, így a mi nyári iskolánk hiánypótló. Nálunk nagyon gyakorlott technikusok dolgoznak, akik tudnak olyan dolgokat mutatni, amik érdekesek lehetnek – mondta a hirek.unideb.hu kérdésére Szűcs Péter, a DE ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója.

Szűcs Péter kiemelte, hogy az eszközpark is kiváló, egyebek mellett egy új technológiájú, sorozatmetszetek készítésére alkalmas elektronmikroszkóppal is rendelkeznek, amivel napi szinten dolgoznak.  

A péntekig tartó program részeként hétfő este a Sesztina-villában rövid konferenciát is tartottak, ahol rövid angol nyelvű konferenciát tartottak, a NeurotechEU egyetemi együttműködés eredményeiről.

A 2022/23-as tanévben ez a harmadik Erasmus+ Blended Intensive Program (BIP) a Debreceni Egyetemen. A következő tanévre további négy BIP szervezésére nyert el Erasmus+ támogatást az egyetem. 


Sajtóközpont - OCs