Az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, Bárdos Szabolcs nemzetbiztonsági vezérőrnagy tartott előadást a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak, oktatóinak és a partnercégek képviselőinek az intézmény gazdasági konferenciáján. A csütörtöki rendezvényen a gazdaság-, vállalatbiztonság aktuális kérdései kerültek előtérbe.

- A Debreceni Egyetem nyári egyetemén tavaly augusztusban tartott nagysikerű előadásával Bárdos Szabolcs vezérőrnagy a nemzetbiztonsági szakemberek új generációjának egyik kiemelkedő tagjaként, magas szintű szakmai hozzáértésével inspirálóan hatott a részt vevő doktoranduszokra. Már ott jelentkezett az igény arra, hogy mások számára is elérhetővé tegyük ezeket a gazdaság- és vállalatbiztonsággal kapcsolatos információkat, ezért szerveztük meg a mai Gazdasági Konferenciát – tájékoztatott Belinszky Katalin programvezető a tanácskozás megnyitóján.

A csütörtöki rendezvény jó alapot teremtett az intézmény és az Alkotmányvédelmi Hivatal közötti szorosabb együttműködésre. 

- A gazdaságbiztonságnak több olyan lényeges szegmense van, amelyet mi egyelőre csak felületesen ismerünk. Számtalan dolog veszélyezteti a globális gazdaságba beilleszkedett Magyarország gazdasági- és vállalatműködési biztonságát. Amivel itt az egyetemen nap mint nap találkozunk, az a kiberbiztonság, aminek a terén nagyot kell lépnünk előre. Többek között ezért tervezünk együttműködéseket az Alkotmányvédelmi Hivatallal a gazdaságbiztonság területén, ennek egy fontos mérföldköve a mai konferencia – fogalmazott köszöntőjében Szilvássy Zoltán rektor. 

Kossa György, az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a hallgatóknak meg kell szerezniük a stabil vállalati működéshez szükséges tudást, hogy mire a munkaerőpiacra lépnek, a gazdasági társaságok naprakész információkkal rendelkező szakembereket kapjanak. 

- A magas színvonalú képzés mellett azért szervezünk ilyen jellegű szakmai eseményeket, hogy önök, leendő közgazdászok, olyan felvértezett munkatársak legyenek a maguk szakterületén, akik a gazdasági társaságokat fenyegető kockázatokat be tudják azonosítani, és később megoldási javaslatot tudjanak tenni a menedzsment számára, növelve ezzel saját munkaerőpiaci értéküket – tette hozzá az elnök. 

A csütörtöki konferencián az intézmény Gazdaságtudományi Karának hallgatói mellett oktatók és az intézmény partnervállalatainak képviselői is részt vettek. 

- Karunk élen jár a gazdaságbiztonsággal kapcsolatos képzések, kutatások terén, folyamatosan fejlesztjük azokat. A gazdálkodás és menedzsment alapszakunkon szeptembertől két új specializációt is indítunk gazdaságbiztonság és vállalatbiztonság címen, amelyek egyedülállóak lesznek hazánkban, időszerűségük, szükségszerűségük pedig megkérdőjelezhetetlen – hangsúlyozta Fenyves Veronika dékán.  

A rendezvényen az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője tartott előadást Gazdaság-, vállalatbiztonság aktuális kérdései címmel. Bárdos Szabolcs kiemelte, hogy a pandémiás helyzet után megkezdődött orosz-ukrán háború és a hihetetlen mennyiségű kibertámadás jelentik a legaktuálisabb kihívásokat. A kibertérben tevékenykedő támadók ugyanis rendkívül profik, és egyre nehezebb ellenük védekezni. 

A vezérőrnagy elmondta: az intézményi adatvédelmi hiányosságok között még mindig az a leggyakoribb probléma, hogy a védendő információkat nem különítik el. Például a jelszavakat jól látható helyen tárolják vagy az asztalon hagynak fontos adatokat tartalmazó iratokat a munkatársak, azaz nem tartják be az úgynevezett „clean desk policy” irányelvet. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindig legyünk gyanakvóak, ha olyan helyzettel találjuk szemben magunkat, ami eltér a megszokottól, mert könnyedén lehetünk csalók áldozatai, komoly kárt okozva ezzel munkáltatónknak vagy az általunk képviselt gazdasági szervezetnek. 

A csalók emellett gyakran kihasználják hiszékenységünket, pillanatnyi figyelmetlenségünket, kíváncsiságunkat vagy akár segítőkészségünket. Vegyük észre, ha manipulálni akarnak minket, akár szakmai hozzáértés magasztalása, udvarlás, naivitás vagy jóindulat kihasználása útján. 


Bárdos Szabolcs kifejtette: a legfontosabb mindig a megelőzés, melyre az egyik leghatékonyabb eszköz a biztonságtudatosságot erősítő előadás vagy képzés szervezése az adott intézmény, vállalat dolgozói számára. 

Ilyen jellegű tréningeket a Debreceni Egyetemen is rendszeresen szerveznek, és egyéb védelmi lehetőségek is rendelkezésre állnak. 

- A Debreceni Egyetemen mi is nap mint nap találkozunk ilyen jellegű problémákkal, csalók próbálkozásaival, ezért dolgozunk azon, hogy minél előbb bevezessük a kétkörös azonosítás rendszerét az intézményben. Ez ugyan kissé kényelmetlenebbé teszi majd az egyetemi polgárok azonosítását, de így sokkal hatékonyabban tudnunk ellenállni a kibertérből érkező támadásoknak – összegezte Bács Zoltán kancellár a konferencia zárásaként.

Sajtóközpont-TB