A természetvédők következő generációja versengett

Vértelen vadászat, növény- és állatfelismerés, vak botanika – ezekkel a feladatokkal is meg kellett küzdeniük a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által először meghirdetett természetvédelmi tanulmányi versenyen a diákoknak. A középiskolásoknak rendezett verseny második, zárófordulóját pénteken tartották a Nagyerdei Kultúrparkban.

A Középiskolai Természetvédelmi Tanulmányi Versenyt hagyományteremtő szándékkal, a természetvédelem népszerűsítése érdekében szervezte meg a Debreceni Egyetem agrárkara. A megmérettetésen hat csapat vett részt, Debrecen mellett érkeztek diákok Egerből, Nyíregyházáról és Hajdúböszörményből is.

- A környezet megismerése, a természet védelme kiemelten fontos mai világunkban. Része kell, hogy legyen kultúránknak. A mai napon azonban azon túl, hogy a fiatal, természet iránt érdeklődő diákok összemérik tudásukat, fontos, hogy meg is ismerjék egymást. A jövő kutatóiként, természetvédőiként fontos, hogy ilyen kapcsolat is kialakuljon a jövő generációja között – mondta megnyitóbeszédében Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese, a Tehetség Tanács elnöke.

A Nagyerdei Kultúrpark igazgatója is köszöntötte a versenyzőket, egyúttal felelevenítette a Debreceni Egyetem és a Nagyerdei Kultúrpark több mint harminc éves partneri kapcsolatát. A park 2008 óta a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának Természet- és Fajmegőrző Kihelyezett Tanszéke, az agrárkar és az állatpark szakemberei a természet- és a növényvédelem oktatásában és kutatásában is együtt tevékenykednek.

- A Nagyerdei Kultúrpark nyolcvan szakembere dolgozik az ország első természetvédelmi területén az állat- és növényparkban az egzotikus és őshonos fajok természetmegőrzéséért. A mostani tanulmányi verseny lehetőséget kínál a diákoknak arra, hogy kicsit bepillantsanak az állatkerti kulisszák mögé. Láthatják azt is, hogy az egyetemi „pályafutás” milyen sokrétű lehet a debreceni állat- és növénykertben – tette hozzá Nagy Gergely Sándor.

Juhász Lajos, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékének vezetője, a verseny főszervezője emlékeztetett arra, hogy az agrárkar a hallgatók számára már 12 éve rendez Természetvédelmi Tehetségnapokat, idén pedig a középiskolásokat is szerették volna bevonni a kar tehetséggondozó tevékenységébe.

- A versenyben részt vevő diákok tehetségek, akik akár a Debreceni Egyetemen, de más felsőoktatási intézményben is megállhatják a helyüket. A középiskolásoknak meghirdetett verseny első fordulójában egy száz kérdésből álló feladatlapot kellett megoldaniuk, valamint egy védett fajról készítettek informatív plakátokat. Ma, a zárófordulóban a fiatal természetvédők egyebek mellett előadást tartanak egy általuk választott fajról, tapintás után ismernek fel növényeket és hangjuk alapján állatokat, továbbá csapdaállításban is összemérik tudásukat – sorolta Juhász Lajos.

A rendezvény a Nemzeti Tehetség Program NTP-STEM-23-0003 számú „komplex pályaorientációs és tehetséggondozó programok támogatása” elnevezésű pályázat keretében valósult meg.

Sajtóközpont - ÉE