Szakmai nap a TTK hallgatóinak

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar 23 ipari partnere várta előadásokkal és standokkal a kar hallgatóit a 9. Szakmai Napon. A rendezvényen a diákok megismerhették a cégek elvárásait és az általuk kínált karrierlehetőségeket.

A repülőgépiparban elérhető karrierlehetőségekről, az élelmiszeripar vezérléstechnikai és automatizálási kihívásairól, a generikumokról és szilárd gyógyszerformákról is hallhattak azok az hallgatók diákok, akik szerdán ellátogattak a Természettudományi és Technológiai Kar Szakmai Napjára.

Kun Ferenc dékán a rendezvény megnyitóján kiemelte: a kar célja, hogy versenyképes tudást és piacképes diplomát nyújtson hallgatóinak, ezért hozott létre egy jól működő hálózatot a régió iparvállalataival.

- A mai rendezvény a partnervállalatokkal történő kapcsolattartást is szolgálja. A hallgatók az előadások során megismerhetik a cégek profilját, elvárásaikat, illetve az általuk kínált karrierlehetőségeket. Ez nem csak a végzés előtt álló diákoknak hasznos, hanem az alsóbb évfolyamosoknak is, hiszen ma már nem diplomával a kézben kezdik az álláskeresést. Jobb minél hamarabb tudni, hogy milyen képességek és kompetenciák számítanak az adott szektorban – fogalmazott Kun Ferenc.


A rendezvény során a Kémiai épület három nagy előadótermében tartották prezentációikat a villamosipar, a vegyipar, valamint a földtudomány és alkalmazott matematika területén dolgozó vállalatok a több száz hallgatónak. A földszinti folyosó standjainál a diákok megismerhették a vállalatok egyes műszereit, az általuk használt technológiát, valamint kérdéseikre részletes felvilágosítást kaphattak a cég munkatársaitól.

Sajtóiroda - TPL