A növényvilág vándorai

Milyen szerepe van az embereknek a növényi magvak terjedésében? Erre a kérdésre is választ kaphatnak az érdeklődők a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztős sorozata, a Science Café soron következő előadásán.

Meglepő eredményre bukkantak a Debreceni Egyetem ökológusai, akik az emberi viselkedésnek a növényvilág elterjedésére gyakorolt hatását vizsgálták.

- Mindennapi életünk során az embernek jóval meghatározóbb szerepe van a magok terjedésében, mint azt gondolnánk. Számos mikroba, növény- és állatfaj a kereskedelem, közlekedés és utazás révén jutott el, majd telepedett meg távoli tájakon. Az emberi ruházaton például számos faj magja képes megtapadni, ezáltal észrevétlenül eljuthatnak új élőhelyekre. A növekvő népesség, az egyre inkább globalizálódó világ, valamint a turizmus robbanásszerű növekedése mind segítik ezt a folyamatot. Az új élőhelyen bizonyos fajok képesek megtelepedni, és idővel akár invázióssá is válhatnak, ami komoly gazdasági, egészségügyi és természetvédelmi problémákat okozhat – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Valkó Orsolya. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszékének adjunktusa, az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport munkatársa az ember szerepét kutatja a növényfajok magjainak terjedésében.

Az előadás címe: Az ember szerepe a növényi magvak terjedésében és a növények globális elterjedésében


Időpont: 2018. november 21., szerda 17 óra
Helyszín: Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)

Sajtóiroda - BZs