Újabb szervezeti egység, a Gyógyszerésztudományi Kar is bekerült a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) kiemelt szervezeti egységei közé. A mozgásra ösztönző program szervezői a novemberi aranyérmeseket Debrecen Maraton nevezéssel is díjazták. A viadalt március 29-én rendezik meg.

A Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) a felsőoktatási intézmény szervezeti egységeinek játékos, motiváló, közösségépítő, mozgásra ösztönző játéka. A részt vevő dolgozók sportolással töltött perceiket egy egyetemi felületen regisztrálják saját szervezeti egységüknek, az összegyűlt pontok alapján pedig minden hónapban díjazzák a legaktívabb, legsportosabb szervezeti egységeket.

A novemberben bejegyzett pontok összesítése alapján a kisebb létszámú, száz fő alatti egységek között a Gyógyszerésztudományi Kar munkatársai mozogtak a legtöbbet, így második sikerüknek köszönhetően a kiemelt kategóriába kerültek. Az ezüstérmet a HR Igazgatóság, míg a bronzot új dobogósként az Üzemeltetési Igazgatóság nyerte.

A nagyobb, száz fő feletti szervezeti egységek versenyében novemberben is kimagaslóan teljesített két klinikai egység. Aranyérmes az Urológiai Klinika, második a Gasztroenterológiai Klinika, míg a bronzérmet az Egészségtudományi Kar kollektívája érdemelte ki sok-sok mozgással.

A kiemelt kategóriában a kis szervezeti egységek között Rektori-Kancellári Kabinet, Egészségügyi Finanszírozási Igazgatóság, Tervezési és Kontrolling Igazgatóság, M.Tóth Ildikó Sajtóközpont sorrend alakult ki, míg a kiemelt „nagyoknál” sziklaszilárdan vezet a GTK, őket követi az MK, a DEENK, az AKIT és az Orvosi Képalkotó Klinika.

A szerdai díjátadón a kupák mellett értékes különdíjakat is kaptak az aranyérmesek. A DEDM-et szervező DE Dolgozói Szabadidő- és Egészségprogramok Koordinációs Központ (DOSZEKK) igazgatója, Takács Evelin nevezéseket adott át az első Debrecen Maratonra.

Az első egykörös, szabadidős városi aszfaltos maraton megrendezésének ötlete a Debreceni Egyetem munkatársaihoz köthető, a szervezőcsapat egyetemi dolgozókból áll, az egyetem pedig partnerként áll az esemény mellett. A távok között az 1,7 kilométertől a 10 kilométeren át a maratonig összesen öt táv közül választhatnak a résztvevők.

A szervezők arra is figyeltek, hogy viadalra a maraton versenypóló mellett egyedi egyetemi dizájnnal készült prémium pólót is választhatnak a résztvevők.

- Fontos kiemelni, hogy ezen az eseményen Debrecen egy egészként fog össze. Ez egy „zöld” viadal lesz, számtalan újrahasznosított anyaggal és környezetbarát, fenntartható megoldással találkozhatnak a futók egy prémium versenyen – hangsúlyozta Takács Evelin központvezető, a Debrecen Maraton versenyigazgatója.

A DEAC szabadidősport szakosztályának vezetője, Mag Zoltán a díjátadón hozzátette: a DEDM-ben minden hónapban elismerik a jó eredményt elérőket és örülnek a sikerüknek, de a játékos verseny csak keretet ad a programhoz.

- A DEDM célja, hogy az egészségtudatos szemlélet és életmód minél inkább teret nyerjen az egyetemi dolgozók között. Jó látni, ahogyan ez megvalósul, ahogyan egyre többen csatlakoznak a jógához egyénileg, ahogyan egyre több közösség jelentkezik a székjógára, és ahogyan a folyamatosan magas szinten teljesítők mellett mindig megjelennek a havi versenyben új résztvevők is. Ez adja az igazi értelmét és örömét annak a munkának, amit a program működtetéséhez el kell végezni – emlékeztetett Mag Zoltán.

A Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram egyedülálló és hozzájárul ahhoz, hogy az intézmény elérte a FISU minősítési rendszerében a platinum fokozatot, amit mindössze 38 egyetemnek ítéltek oda világszerte. A programnak saját zárt közösségimédia-csoportja is van, ahol a dolgozók megoszthatják aktivitásaikat, így ösztönözve egymást a rendszeres testmozgásra, tudatosabb, egészségesebb életmódra.

A programhoz bármely egyetemi dolgozó tetszőleges időpontban csatlakozhat.

Sajtóközpont - PKZs

Last update: 2025. 12. 04. 11:38