Nemzetközi kreditmobilitási program keretében érkeztek a Debreceni Egyetemre az Odesa National University of Technology munkatársai. A delegációt Olga Olshevska nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes és Nadiia Dets oktatási rektorhelyettes vezette. Az odesszai partneregyetem képviselői a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon, valamint az Informatikai Karon nyertek betekintést az oktatási és kutatási tevékenységekbe. A delegáció tagjai ellátogattak a Debreceni Egyetem Élelmiszeripari Innovációs Központjába is.
Hajdu András, a DE IK dékánja a hirek.unideb.hu érdeklődésére elmondta, hogy a kölcsönös szinergia kialakítása a cél, az informatika vonatkozásában elsősorban a kibervédelem, a robotika, a mesterséges intelligencia lehetnek a legfontosabb együttműködési fókuszterületek.
- Az odesszai egyetem vezetői kerestek meg minket azzal a céllal, hogy szeretnék megismerni a kar működését. Minden intézmények közötti kapcsolatépítés fontos, keressük azokat a pontokat, ahol kölcsönösen kiegészíthetjük egymás kutatásait, fejlesztéseit. Az ukrajnai egyetem elsősorban a kibervédelem, a robotika területén érintett, így értelemszerűen nálunk is az ezekhez, illetve a mesterséges intelligencia alapú technológiákhoz kapcsolódó tudományos eredményekre, kutatási irányokra, oktatási gyakorlatokra voltak kíváncsiak. Számítunk arra, hogy bekapcsolódhatnak majd a karon folyó munkába, ennek érdekében elindult a kapcsolatépítés, melynek során a magunk részéről figyelembe vesszük a jelenlegi nehezebb ukrajnai körülményeket is. Egyértelműen elnyerte a tetszésüket az, hogy igyekszünk az MI területén a nemzetközi élvonalba tartozni, elismerően nyilatkoztak az ipari kapcsolatok terén elért eredményeinkről, a minőstett oktatói háttérről, az ipari partnerekkel közös tananyagfejlesztésekről, a modern infrastruktúráról. Az a célunk, hogy olyan ökoszisztéma alakuljon ki a karon, hogy akár a kibervédelem, akár az MI területén magas szintű fejlesztői-kutatói szakértelem is rendelkezésre álljon. Egymás erősségére szeretnénk a hangsúlyt fektetni annak érdekében, hogy a lehető legjobban kiegészítsük egymást az informatika különböző területein – mondta el a kari vezető.
A mintegy háromezer hallgatóval rendelkező DE Informatikai Kar és a nagyjából ezer informatikus egyetemistát befogadó odesszai egyetem 2022 óta működik együtt a kreditmobilitási programban, melynek keretében a két egyetem hallgatói, oktatói, illetve munkatársai nyerhetnek el támogatást a mobilitások megvalósítására. Az informatika területén az online együttműködési forma is könnyen megvalósul.
A tervek szerint a tudományos és oktatási fókuszterületek mellett a két intézmény közösen szervezné meg a Black Sea Science elnevezésű, évente egyszer esedékes nemzetközi tudományos diákversenyt, melynek információs technológiák, automatizálás és robotika kategóriájában vállalna szerepet a debreceni Informatikai Kar.
Sajtóközpont - BZ
Odesszai delegáció az Informatikai Karon
Többek között online kurzusok, közös kutatások, valamint publikációk területén tervez együttműködést a Debreceni Egyetem Informatikai Kara és az Odesa National University of Technology (ONTU). Az egyik legnagyobb ukrajnai egyetem négy munkatársa a napokban látogatott a Debreceni Egyetemre, ahol megismerkedtek az Informatikai Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar tevékenységével, egyeztettek a további közös szakmai kollaborációs lehetőségekről.