Új módszerek a pedagógusképzésben

A legújabb pedagógiai módszereket, jó gyakorlatokat és a tehetséggondozás új eszközeit mutatták be a Vezetőtanítók és Vezetőtanárok XIV. Országos Módszertani Konferenciáján a Debreceni Egyetemen. A Gyakorlóiskolák Szövetségének szakmai rendezvényén nyolc szekcióban csaknem száz előadás hangzott el.

- A Debreceni Egyetem (DE) stratégiai prioritásai közé tartozik a pedagógusképzés. Az intézmény széles képzési portfóliójában is meghatározó a képzés, hiszen a 13 kar közül 9 pedagógus-, nyolc karon tanárképzés működik. Az egyetem stratégiai fejlesztési programjában kiemelt helyen szerepel az oktatás módszertanának megújítása, éppen ezért meghatározó az országos konferencia a Debreceni Egyetem számára, mivel annak eredményeiből valamennyi gyakorlóiskola, így a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, valamint a Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma is szakmailag gazdagodhat - mondta a Vezetőtanítók és Vezetőtanárok XIV. Országos Módszertani Konferenciája megnyitóján a Debreceni Egyetem Aulájában Bartha Elek, az intézmény oktatási rektorhelyettese.

Láng György, a Gyakorlóiskolák Szövetségének elnöke szerint a jövő pedagógus generációjának képzése számára meghatározó a gyakorlóiskolák rendszere, amelyben 1500 pedagógus és 500 vezetőpedagógus segíti a tanár-, illetve pedagógus hallgatók szakmai előmenetelét. 

- Az országos konferencia lehetőséget biztosít a jó gyakorlatok bemutatására, amelyek a járványhelyzetben segítették a pedagógusokat. A gyakorlóiskolákra jellemző innovatív szemlélet, a kísérletező és a legjobb módszereket kidolgozó műhelyek révén számtalan megosztható tudás jött létre – hangsúlyozta Láng György. 

Pósán László, az Országgyűlés oktatási és kulturális bizottságának elnöke, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára kiemelte: a gyakorlóiskolák nélkül nincs pedagógusképzés, anélkül pedig nincs közoktatás. Debrecen városának egyedülálló fejlődése kitűnő példa, amelynek forrása az iskolarendszer, az ebből fakadó tudás és innovatív gondolkodás. 

- A hazai közoktatás legjobb intézményei a gyakorlóiskolák, a diákjaik kiemelkedő felvételi eredményei is bizonyítják. Ezek az oktatási intézmények megkerülhetetlenek a tanárképzésben, éppen ezért határozott szakmai álláspontot kell kialakítaniuk a pedagógus-utánpótlás képzése területén. A gyakorlóiskoláknak centrumokká kell válniuk és a tanárképzés zászlóshajójaként kell működniük – jelentette ki Pósán László. 

A szakmai konferencián Forisek Péter, a Debreceni Egyetem tanárképzési főigazgatója bemutatta a DE tanárképzési rendszerét.   

- Az egyetem és a közoktatási intézményeinek kapcsolata erős és még aktívabbá vált, így a DE szakmódszertani képzése jelentős fejlődésen ment keresztül. Hallgatóink olyan alapokat kapnak, amelyek révén bármely iskolában megállják a helyüket. Az átalakuló tanárképzésben pedig olyan új gyakorlatképzési típusok kerülnek be az oktatásba, mint a pályaismereti és pályaszocializációs gyakorlatok, valamint a kisgyakorlatok, ahol a hallgatók csoportos tanítási gyakorlaton vesznek részt. A DE rendszerében a pedagógus hallgatókat mentor- és konzulenstanár is segíti és emellett pedagógiai módszertani és szakmódszertani kísérőtanár is támogatja az önálló tanítási tevékenységüket – sorolta Forisek Péter. 


A Debreceni Egyetem köznevelési intézményei, valamint a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola által szervezett kétnapos országos konferencián a tanítás és a nevelés új módszerei mellett külön szekcióban foglalkoztak a szakemberek a mentorálási munkamódszerekkel és a nemzetközi oktatási programokkal is.

Sajtóközpont - ÉE