Teltházas lehet az idei yoUDay

Az elérhető húszezer jegy 90 százaléka elkelt kedd délig a Debreceni Egyetem egyedülálló tanévnyitó stadionshow-jára. A legek yoUDay-e lesz az idei, minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett a legnagyobb színpadon, a legtöbb fellépővel és a leghosszabb stadionshow-val indítja az idei tanévet az egyetem a Nagyerdei Stadionban.

- A jegyeladások azt mutatják, hogy megtelnek az idei yoUDay-en a Nagyerdei Stadion lelátói. Hatalmas az érdeklődés. A rendelkezésre álló 20 ezer helyre a jegyek 90 százaléka már elkelt. Számításaink szerint Debrecen lakosságának 10 százaléka itt lesz az idei yoUDay-en, kedd délután megnyitjuk a tartalék szektorokat is. Az, aki itt akar lenni és velünk szeretne ünnepelni, még ma meg kell vásárolnia a jegyét – hívta fel a figyelmet Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón, ahol a próba és a színpadépítés mozzanataiba is bepillanthattak az újságírók.

Az egyetemi vezető kiemelte: a DE számít a jövő egyetemistáira is, ezért a debreceni középiskolások a DE-hallgatókkal azonos feltételekkel vehetnek részt a szeptember 14-i stadionshow-n. Így több mint ezer középiskolás érkezik a yoUDay-re, de a városban jelenlevő vállalkozások is felfedezték maguknak a rendezvényt, erősítve ezzel társadalmi szerepvállalásukat, munkaerőpiaci jelenlétüket.

- A Debreceni Egyetem hallgatói központi szerepet kapnak a programban. Több mint 350 diák vesz részt a yoUDay szervezésében. A DE külföldi hallgatói, akik az oDEon Színház tagjai, a Hairből adnak elő részleteket, a Könnyűzenei Intézet tehetségei pedig önálló előadással lépnek színpadra, a legnagyobb hallgatói attrakció azonban a zászlós bevonulás lesz. A tavalyihoz képest kétszer több, összesen 110 zászlót vonultatnak fel a show kezdetén a színpadon – emelte ki Csont István, a Hallgatói Önkormányzat elnöke.

Végh Veronika, a színpadi show koordinátora szerint a mai főpróba napja a legfontosabb.

- Ha változtatnunk kell valamit, azt ma kell megtennünk. A megálmodott színpadkép ma ölt testet. Minden területen az idei lesz a legnagyobb show. A legtöbb fellépő, a leghosszabb show. A yoUDay-en fellépni hatalmas megtiszteltetés, és sokan szeretnének hozzánk csatlakozni. Így jövőre talán már nagyobb színpadra lesz szükségünk – tette hozzá Végh Veronika.

Az Európában egyedülálló tanévnyitó stadionshow-n látványos produkciókkal, sztárfellépőkkel várják az érdeklődőket a szervezők. A szerda este 19 órakor kezdődő yoUDay-en fellép a Carson Coma, Azahriah, Horváth Charlie, az Abrakazabra együttes, Radics Gigi, Szirota Jennifer, Sári Évi, valamint Korda György is bejelentkezik. A műsorvezető a debreceni Campus Rádió két munkatársa, Burai Árpád és Gábor Betti lesz. Az 1 óra 45 perces műsort látványos lézershow, majd stadiondiszkó követi.

A szervezők arra kérik a YoUDay-re érkezőket, hogy rétegesen öltözködjenek és időben induljanak el a rendezvény helyszínére, használják a tömegközlekedési eszközöket, jöjjenek gyalog vagy kerékpárral. A Nagyerdei Stadion kapuit este fél hétkor nyitják meg a nagyközönség előtt.

- A Nagyerdei körúton jelenleg is zajlik a villamospálya átépítése, ezért a Debreceni Egyetem Főépülete előtti körforgalomból továbbra sem lehet a Nagyerdei Stadion felé lefordulni. A torlódások elkerülése érdekében, aki mégis személygépjárművel érkezik, a távolabbi parkolóhelyeket használja. A hatékony beléptetés érdekében ne hozzanak magukkal felesleges dolgokat, azonban plédet és vastagabb pulóvert mindenképpen – hangsúlyozta Török Gergő szervező.

A gördülékeny beléptetés érdekében a szervezők felhívják a vendégek figyelmét arra, hogy az ülőhelyekre szóló jegyekkel érkezők a jegyen feltüntetett kapukon keresztül mehetnek be a lelátókra, a küzdőtérre szóló jeggyel rendelkezők a Ködszínház és a Hall oldalában található kapukon juthatnak be a Nagyerdei Stadionba.
Sajtóközpont - ÉE