A Debreceni Egyetemen is bemutatta a hazai felsőoktatásban megvalósuló uniós fejlesztéseket az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A tárca által indított országos roadshow ötödik állomása a Természettudományi és Technológiai Kar Duális Képzési Információs Napja volt.

- Több mint 280 milliárd forint értékben több mint 300 felsőoktatási fejlesztési projekt valósul meg 33 felsőoktatási intézményben – tájékoztatott László András, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri biztosa a 2014-2020-as időszak uniós felsőoktatási fejlesztéseiről szóló csütörtöki tájékoztatón a Debreceni Egyetemen.

László András kiemelte: a Debreceni Egyetem főpályázóként 43 projektben mintegy 43 milliárd forint fejlesztési támogatást nyert, illetve konzorciumi partnerként további 50 projektre kapott támogatást.

- A Debreceni Egyetem nagyon jól teljesít a kutatás-fejlesztési pályázatok terén, a projektek fele erre irányul, természetesen emellett jut pénz infrastrukturális fejlesztésekre, képzési programok kialakítására, nemzetközi hálózatok fejlesztésére is – hangsúlyozta a miniszteri biztos. Hozzátette: a mostani eseménysorozat egyik célja a duális képzések támogatása a felsőoktatásban, éppen ezért választották ötödik állomásként a Természettudományi és Technológiai Kar Duális Képzési Információs Napját.

Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntőjében kiemelte: nagy örömöt jelent nemcsak az elnyert összegek nagysága és a pályázatok száma, de a projektek szerteágazó felhasználási területe is.

- A versenyképességet, a hatékonyságot javító fejlesztésekre tudjuk használni ezeket a forrásokat. A Debreceni Egyetem igyekszik stratégiai céljaira fordítani a támogatást azokban a fő irányokban, ahol a saját versenyképességét, a képzések feltételeit és a gyakorlatorientáltságot tudja növelni – fejtette ki az oktatási rektorhelyettes.

Bartha Elek szerint az intézmény sikerét mutatja, hogy a pályázatok szinte az egyetem teljes képzési-kutatási-betegellátási spektrumát lefedik az orvos- és agrártudományi képzések fejlesztésétől az egészségipari beruházásokon, az MTMI-képzéseket népszerűsítő programokon, a betegellátási körülményeket javító beruházásokon, a hatékonyabb diagnosztikai módszereket fejlesztő beruházásokon át a sportkutatásokig és a duális képzések népszerűsítéséig.

- Mintegy négymilliárd forintból valósul meg Debrecenben az ország egyetlen egészségipari Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja. Emellett több mint három és félmilliárd forint jut a Debreceni Egyetem orvosképzésének, valamint műszaki, természettudományi és informatikai képzéseinek fejlesztésére. Ugyanennyi pénzt költhet az intézmény a kutatási és innovációs kapacitások fejlesztésére, az inkubáció, a tudás- és technológiatranszferrel összefüggő tevékenységek javítására, valamint az intézmény tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő, tudásközvetítő tevékenységének erősítésére – sorolta a legjelentősebb projekteket az oktatási rektorhelyettes.

Ugyancsak európai uniós forrásból valósult meg a Természettudományi és Technológiai Kar Duális Képzési Információs Napja, amelyen saját standjainál is a duális képzést népszerűsítette az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Kun Ferenc, a TTK dékánja a rendezvény megnyitóján felidézte, hogy a kar már a duális képzések országos bevezetésekor, 2016-ban csatlakozott a képzési rendszerhez, s ehhez kapcsolódóan harmadik alkalommal rendezik meg az információs napot.

- A TTK-n évről évre egyre népszerűbbek a duális képzések, egyre több vállalat érdeklődik a közös oktatás iránt. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a pályaválasztás előtt álló középiskolások és a cégek sem rendelkeznek elég információval erről a képzési formáról, ezért mindkét fél részéről jelentős igény van a rendezvényre – mondta el Kun Ferenc.

A megnyitót követően a kari vezető ismertette a TTK duális képzéseit, kitérve a 2018 szeptemberében indult két természettudományi – a hidrobiológus és geográfus – mesterszakra, melyek ugyancsak elérhetők ebben a képzési formában. Emellett felhívta a diákok figyelmét, hogy a villamosmérnöki duális képzéshez az intézmény saját modellt hozott létre: a hallgatók hétfőtől szerdáig az egyetemen, csütörtökön és pénteken a vállalatnál vannak, így az elméleti és gyakorlati munka folyamatosan kiegészíti egymást.


A rendezvényen a kar duális képzésben résztvevő vállalati partnerei is bemutatkoztak. A cégek (MOL Petrolkémia, BorsodChem Zrt., ZOLEND Kft., E.ON, Schaeffler, Békés Megyei Kormányhivatal, HBMFÜ NKft., Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft.) ismertették a tevékenységüket, a jelentkezőkkel szemben támasztott követelményeiket, valamint a náluk folyó gyakorlati képzés előnyeit.

Sajtóiroda - TPL