A tudományos munkával ismerkedtek a TTK külföldi hallgatói

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar angol nyelvű képzéseiben részt vevő hallgatói a karon végzett tudományos munkáról, a TDK lehetőségeiről és az egyetem tehetséggondozási programjairól hallhattak előadásokat egy pénteki konferencián. A programot a külföldi diákokat tömörítő International Student Union (ISU) rendezte.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának 2800 hallgatója közül mintegy nyolcszázan a TTK angol nyelvű képzéseiben vesznek részt. A külföldi diákok több mint 50 országból érkeztek. A pénteki nemzetközi tudományos konferenciát nekik szervezte az International Student Union, hogy részletesen megismerhessék a kar kutatásait, a tudományos munkát. 

-    Karunkon az oktatás magas színvonalú kutatómunkára épül.  A tudományos munka nem csak az oktatókkal, hanem a hallgatókkal szemben is elvárás. A diákok legkésőbb diplomamunkájuk elkészítésekor be kell, hogy kapcsolódjanak valamelyik kutatócsoportunk tevékenységébe. Erre azonban már jóval korábban is lehetőségük van, hiszen az első félévet követően felajánljuk a hallgatóknak, hogy részt vegyenek a tudományos munkában – ismertette a rendezvény megnyitóján Kun Ferenc, a DE Természettudományi és Technológiai Kar dékánja.  

A professzor hozzátette: a diákok egyre aktívabban kapcsolódnak be a kutatásokba, ezt jelzi az is, hogy az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián a kar mintegy ötven hallgatója vett részt, közöttük öt külföldi. Az egyik külföldi pályamunka második helyezést ért el. 

A pénteki tudományos programon a TTK kutatásaiban részt vevő külföldi hallgatók saját tapasztalataikat osztották meg.  Az alap- és az alkalmazott kutatásokban kiemelkedő szerepe van a kar rendkívül erős vállalati kapcsolatrendszerének. Az eseményen a TTK egyik vállalati partnere, a Vitesco Technologies munkatársa, Németh Noémi is előadást tartott. A HR-szakértőtől gyakorlati tanácsokat kaphattak a hallgatók többek között arról, hogyan lehetnek sikeresek egy állásinterjún.  


A szervezők azt remélik, hogy az idén második alkalommal megrendezett tudományos programnak köszönhetően a jövőben még több külföldi diák kapcsolódik be a TTK nemzetközi szinten is elismert kutatásaiba.  

Sajtóközpont - CzA