Sporttudományi szakkollégium indult

A Debreceni Egyetemen kezdte meg munkáját Kelet-Magyarország első sporttudományi szakkollégiuma, amelyet a DEAC örökös tiszteletbeli elnökéről, Nyirkos Istvánról neveztek el.

- A frissen megalakult szakkollégium célja, hogy támogassa a hallgatók sporttudományi és ahhoz kapcsolódó egyéb társtudományterületi kutatótevékenységét, biztosítva ezzel a hazai sporttudományi szakemberek utánpótlását – hangsúlyozta Balogh László szakkollégium-vezető, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója kedden, a tehetséggondozó műhely első workshopján.

A szakkollégium több tudományágat foglal magába: a testnevelői és az edzői munka, a sportgazdaság és -menedzsment, a rehabilitáció és a prevenció, valamint az élettudományi és az edzéselméleti területek is helyet kapnak benne.

- Minden műhelyrere sikerült olyan vezetőt felkérni, aki hazai és nemzetközi szinten is meghatározó. A Debreceni Egyetem erejét és tudományos sokszínűségét jól mutatja, hogy jelenleg 7-8 karral és intézettel működik együtt a sporttudományi szakkollégium, de tulajdonképpen minden egyéb területtel is kapcsolatban állunk, hiszen a sport interdiszciplináris jellegű – emelte ki a szakkollégium-vezető.

A Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás (SET) Központban tartott rendezvényen a hallgatók megismerhették azokat a kutatási témákat és műhelymunkákat, melyekbe bekapcsolódhatnak.

- A kiváló infrastruktúra, eszközpark és létesítmények, illetve az oktatói-kutatói háttér mellett most már a hallgatók is készen állnak arra, hogy komoly sporttudományt teremtsünk a Debreceni Egyetemen – összegezte Balogh László.

A Sporttudományi Koordinációs Intézet nyílt pályázatot is hirdetett a „Debrecen Venture Catapult Program” keretében a Debreceni Egyetem hallgatói részére sporttudományi kutatás támogatására. A program részletes leírása ide kattintva elérhető. 

Sajtóiroda-TB