Hollós István-díjat kapott a Magyar Pszichiátriai Társaságtól a Debreceni Egyetem kutatóinak „A kényszeres zavar etiológiájának kötődéselméleti vonatkozásai, különös tekintettel az észlelt szülői bánásmódra, a kötődési mintázatra és az érzelemszabályozási deficitekre” címmel írt publikációja.
A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának adjunktusa, Molnár Judit kutatásvezetője és társszerzője volt a Psychiatria Hungarica című rangos szakmai folyóiratban megjelenő cikknek, ami Rejtő Nóra, a Pszichológiai Intézet egykori hallgatójának diplomamunkája alapján íródott. A munkában Papp Gábor, a Pszichológia Intézet adjunktusa is részt vett.
A szakmai testület kétévente, minden páratlan évben odaítéli az elismerést a Psychiatria Hungaricában megjelent cikkek közül az adott időszakban legjobbnak választott publikációknak. A fenti cikk mellett idén további két tanulmányt díjaztak.
Molnár Judit, a Magatartástudományi Intézet Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszékének adjunktusa elmondta: a kutatásban azt vizsgálták, milyen gyermekkori környezeti hatások tárhatók fel a kényszeres tüneteket mutató felnőttek körében. A hiánypótló kutatásban a szülői bánásmódot, valamint a kötődés és az érzelemszabályozás sajátosságait mérték.
- A kényszeres zavar tünetei lehetnek halállal, agresszióval, beszennyeződéssel, szexualitással, vallással kapcsolatos kényszergondolatok, melyek jellege intruzív, azaz folyton betolakodnak a gondolkodásba; minél jobban próbálja elkerülni a személy, annál inkább megtörténik. A legtöbben kényszercselekvéssel próbálják semlegesíteni ezeket, például egymás után többször kezet mosnak, folyton ellenőrzik magukat, vagy értelmetlennek tűnő rituálékat fejlesztenek ki: le- és felkapcsolják a lámpát. Hasonlít a babonás viselkedéshez, ám nagy különbség, hogy a kényszeres tünetek jelentős szenvedést okoznak, intenzitásuk és gyakoriságuk miatt funkcióromlás jelenik meg, a betegek nem tudják megfelelően ellátni a munkájukat, mert a kényszeres tevékenységek vagy gondolatok túl sok időt vesznek el, esetleg társas kapcsolataikban is jelentkeznek nehézségek – mondta a Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszék adjunktusa.
A kutatást 223 emberen végezték online kérdőívek kitöltésével. A kényszeres tüneteket mutató csoportban szignifikánsan gyakoribb volt bizonyos alapvető érzelmi szükségletek nem optimális betöltése, a kötődési bizonytalanság, valamint az érzelemszabályozási képességek hiányosságai is megjelentek. Sikerült alátámasztani, hogy a kedvezőtlen, gyermekkori hatások szerepet játszhatnak a későbbi kényszeres zavar kialakulásában.
- Öt alapvető fejlődési szükségletet vizsgáltunk meg: azt, hogy mennyire alakult ki a betegeknél a biztonságos kötődés, az önállóság és kompetencia, milyen korlátokat szabtak nekik a szüleik, mennyire fejezhették ki érzelmeiket és szükségleteiket, valamint lehettek-e spontánok és kezdeményezők a családjukban. Mindegyik területen találtunk kedvezőtlen hatásokat. Így a felnőtt életében is olyan hiányok, szorongások vagy problémák keletkezhetnek, amelyek az arra hajlamos személyeknél kényszertünetekben is megnyilvánulhatnak a későbbiekben. Ki kell emelni, hogy a kérdőívek segítségével a felidézett szülői bánásmódot tanulmányoztuk, nem az objektív tényeket kutattuk fel, hanem azt, ahogyan a személy visszaemlékszik. Az ilyen célú vizsgálatoknál nem a szülők felelősségét keressük, hanem fejlődési hiányosságokat kutatunk. A kényszeres zavar kialakulásában számos más tényező, például genetikai, biológiai hatások is nagy szerepet játszanak, így a kutatások célja az, hogy tudományosan igazolhassunk bizonyos potenciális etiológiai tényezőket, s ezt a tudást integrálhassuk a betegség megértésébe, gyógyításába. Ha értjük a problémák gyökerét, sokkal nagyobb hatékonysággal lehet segíteni. Így elsősorban a pszichiáterek, a pszichoterapeuták, a klinikai szakpszichológusok számára lehet szakmailag hasznos a kutatás – tette hozzá az adjunktus.
A Magatartástudományi Intézet Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszékén egy új kutatás is zajlik. A maladaptív nappali álmodozás jelenségét vizsgálják, melyet elsőként 2002-ben egy izraeli professzor írt le esettanulmányok mentén. Erre eleinte nem reagált érdemben a szakma, ugyanakkor az érintettek nagy számban jelentkeztek online fórumokon, e-mailekben, online közösségekben. A témán jelenleg egy külföldi kutatócsoport is dolgozik, ennek tagja a tanszék két munkatársa, Molnár Judit és Sándor Alexandra PhD-hallgató. Molnár Judit szerint a maladaptív álmodozás azért válhat súlyos problémává, mert láthatatlan, egyelőre nincs diagnosztikus besorolása, miközben sok embert érint.
- A maladaptív álmodozók megteremtenek egy fantáziavilágot, amiben naponta akár hat-nyolc órát is eltöltenek. Az élmény- és filmszerű nappali álmokat egyesek éveken vagy akár évtizedeken keresztül építgetik magukban. Miután kilépnek belőle, bűntudatuk támad, sajnálják az elvesztegetett időt, kapcsolatokat, valós lehetőségeket. Sóvárgásuk ugyanakkor nagyon erős, vágynak a fantáziaélet után, mert ott gyakran minden úgy van, ahogyan szeretnék. Így sokan, bár küzdenek ellene, nincs kontrolljuk a nappali álmodozásuk felett, ami miatt szégyenkeznek. Ez az állapot nem hallucináció és nem pszichózis, a maladaptív álmodozók tisztában vannak azzal, hogy nappali álmaik nem valóságosak. Az álmodozás csak akkor maladaptív, ha annyira túlzó, hogy a személynek, a környezetének jelentős szenvedést okoz, ha gátolja a mindennapi feladatok ellátását – hangsúlyozta a szakember.
A Magatartástudományi Intézet kutatócsoportja – Molnár Judit vezetésével – többek között egy Izraelben készített szűrőkérdőívet fordított magyarra. Ennek segítségével további vizsgálatokat végeztek már több mint 700 fő bevonásával a jelenség mélyebb okainak feltárása és megértése érdekében. Eredményeik nemzetközi szinten is jelentősek, reményeik szerint a maladaptív álmodozás kezelésében is hasznosnak bizonyulnak majd.
A szakmai testület kétévente, minden páratlan évben odaítéli az elismerést a Psychiatria Hungaricában megjelent cikkek közül az adott időszakban legjobbnak választott publikációknak. A fenti cikk mellett idén további két tanulmányt díjaztak.
Molnár Judit, a Magatartástudományi Intézet Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszékének adjunktusa elmondta: a kutatásban azt vizsgálták, milyen gyermekkori környezeti hatások tárhatók fel a kényszeres tüneteket mutató felnőttek körében. A hiánypótló kutatásban a szülői bánásmódot, valamint a kötődés és az érzelemszabályozás sajátosságait mérték.
- A kényszeres zavar tünetei lehetnek halállal, agresszióval, beszennyeződéssel, szexualitással, vallással kapcsolatos kényszergondolatok, melyek jellege intruzív, azaz folyton betolakodnak a gondolkodásba; minél jobban próbálja elkerülni a személy, annál inkább megtörténik. A legtöbben kényszercselekvéssel próbálják semlegesíteni ezeket, például egymás után többször kezet mosnak, folyton ellenőrzik magukat, vagy értelmetlennek tűnő rituálékat fejlesztenek ki: le- és felkapcsolják a lámpát. Hasonlít a babonás viselkedéshez, ám nagy különbség, hogy a kényszeres tünetek jelentős szenvedést okoznak, intenzitásuk és gyakoriságuk miatt funkcióromlás jelenik meg, a betegek nem tudják megfelelően ellátni a munkájukat, mert a kényszeres tevékenységek vagy gondolatok túl sok időt vesznek el, esetleg társas kapcsolataikban is jelentkeznek nehézségek – mondta a Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszék adjunktusa.
A kutatást 223 emberen végezték online kérdőívek kitöltésével. A kényszeres tüneteket mutató csoportban szignifikánsan gyakoribb volt bizonyos alapvető érzelmi szükségletek nem optimális betöltése, a kötődési bizonytalanság, valamint az érzelemszabályozási képességek hiányosságai is megjelentek. Sikerült alátámasztani, hogy a kedvezőtlen, gyermekkori hatások szerepet játszhatnak a későbbi kényszeres zavar kialakulásában.
- Öt alapvető fejlődési szükségletet vizsgáltunk meg: azt, hogy mennyire alakult ki a betegeknél a biztonságos kötődés, az önállóság és kompetencia, milyen korlátokat szabtak nekik a szüleik, mennyire fejezhették ki érzelmeiket és szükségleteiket, valamint lehettek-e spontánok és kezdeményezők a családjukban. Mindegyik területen találtunk kedvezőtlen hatásokat. Így a felnőtt életében is olyan hiányok, szorongások vagy problémák keletkezhetnek, amelyek az arra hajlamos személyeknél kényszertünetekben is megnyilvánulhatnak a későbbiekben. Ki kell emelni, hogy a kérdőívek segítségével a felidézett szülői bánásmódot tanulmányoztuk, nem az objektív tényeket kutattuk fel, hanem azt, ahogyan a személy visszaemlékszik. Az ilyen célú vizsgálatoknál nem a szülők felelősségét keressük, hanem fejlődési hiányosságokat kutatunk. A kényszeres zavar kialakulásában számos más tényező, például genetikai, biológiai hatások is nagy szerepet játszanak, így a kutatások célja az, hogy tudományosan igazolhassunk bizonyos potenciális etiológiai tényezőket, s ezt a tudást integrálhassuk a betegség megértésébe, gyógyításába. Ha értjük a problémák gyökerét, sokkal nagyobb hatékonysággal lehet segíteni. Így elsősorban a pszichiáterek, a pszichoterapeuták, a klinikai szakpszichológusok számára lehet szakmailag hasznos a kutatás – tette hozzá az adjunktus.
A Magatartástudományi Intézet Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszékén egy új kutatás is zajlik. A maladaptív nappali álmodozás jelenségét vizsgálják, melyet elsőként 2002-ben egy izraeli professzor írt le esettanulmányok mentén. Erre eleinte nem reagált érdemben a szakma, ugyanakkor az érintettek nagy számban jelentkeztek online fórumokon, e-mailekben, online közösségekben. A témán jelenleg egy külföldi kutatócsoport is dolgozik, ennek tagja a tanszék két munkatársa, Molnár Judit és Sándor Alexandra PhD-hallgató. Molnár Judit szerint a maladaptív álmodozás azért válhat súlyos problémává, mert láthatatlan, egyelőre nincs diagnosztikus besorolása, miközben sok embert érint.
- A maladaptív álmodozók megteremtenek egy fantáziavilágot, amiben naponta akár hat-nyolc órát is eltöltenek. Az élmény- és filmszerű nappali álmokat egyesek éveken vagy akár évtizedeken keresztül építgetik magukban. Miután kilépnek belőle, bűntudatuk támad, sajnálják az elvesztegetett időt, kapcsolatokat, valós lehetőségeket. Sóvárgásuk ugyanakkor nagyon erős, vágynak a fantáziaélet után, mert ott gyakran minden úgy van, ahogyan szeretnék. Így sokan, bár küzdenek ellene, nincs kontrolljuk a nappali álmodozásuk felett, ami miatt szégyenkeznek. Ez az állapot nem hallucináció és nem pszichózis, a maladaptív álmodozók tisztában vannak azzal, hogy nappali álmaik nem valóságosak. Az álmodozás csak akkor maladaptív, ha annyira túlzó, hogy a személynek, a környezetének jelentős szenvedést okoz, ha gátolja a mindennapi feladatok ellátását – hangsúlyozta a szakember.
A Magatartástudományi Intézet kutatócsoportja – Molnár Judit vezetésével – többek között egy Izraelben készített szűrőkérdőívet fordított magyarra. Ennek segítségével további vizsgálatokat végeztek már több mint 700 fő bevonásával a jelenség mélyebb okainak feltárása és megértése érdekében. Eredményeik nemzetközi szinten is jelentősek, reményeik szerint a maladaptív álmodozás kezelésében is hasznosnak bizonyulnak majd.
Sajtóiroda - BZ
