Ismerkedés a duális partnerekkel

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karával együttműködő vállalatokkal találkozhattak a kar leendő mesterszakos hallgatói, akik a duális képzési forma tapasztalatairól és a következő félévtől elérhető szakmai gyakorlati lehetőségekről is tájékozódhattak. A GTK-n megrendezett Duális Fórumon tizenöt cég várta az egyetemistákat.

A Gazdaságtudományi Kar számára kiemelten fontos a helyi vállalatokkal való szoros együttműködés, stratégiai cél, hogy a cégeket bevonják az egyetemi képzésbe, hiszen a hallgatók ezáltal a diplomaszerzést követően – kétéves munkatapasztalattal – azonnal elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon – hangzott el a szerdai fórum megnyitóján. 

A DE Gazdaságtudományi Karán a 14 mesterszak közül tíz esetében érhető el a duális képzési forma, melyben jelenleg 86 egyetemista vesz részt, ez a mesterszakos hallgatói létszámnak több mint a fele. A kar 2018-ban csatlakozott a duális képzési rendszerhez, azóta több mint százötvenen végeztek duális formában. A GTK-nak több mint nyolcvan vállalati partnere vesz részt rendszeresen a képzésben, a szerdai Duális Fórumon tizenöt céggel és azok képviselőivel találkozhattak az egyetemisták.

- Nagyon fontosak a kar számára a duális hallgatók, hiszen ezáltal növelni tudjuk a nappali tagozatos mesterszakos egyetemisták létszámát a GTK-n, valamint a végzést követően már valós szakmai munkatapasztalattal rendelkező diplomások kerülnek ki a munkaerőpiacra. A mostanihoz hasonló rendezvények is ebben segíthetnek. Kiemelt figyelmet fordítunk a hallgatókkal való kapcsolattartásra, jelezhetik a karnak, ha valamilyen nehézség merülne fel, ebben az esetben igyekszünk minél hamarabb beavatkozni annak érdekében, hogy a képzés sikeres legyen. A visszajelzések alapján a cégek partnerként, munkavállalókként kezelik a fiatalokat, akik ezáltal lehetőséget kapnak a vállalati összefüggések áttekintésére – hangsúlyozta Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja. 

A rendezvényen a hallgatók a kar duális képzéseinek eddigi eredményeiről, az együttműködésben részt vevő vállalatokról, az általuk kínált szakmai fejlődési lehetőségekről tájékozódhattak, első kézből kaphattak válaszokat a kérdéseikre. 

- Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok és a cégek részéről. Párhuzamosan folyik az oktatás az egyetemen és a vállalati helyszíneken, így az elméleti és a gyakorlati képzés tökéletesen kiegészíti egymást. Egy új informatikai rendszer kapcsolja össze a vállalatokat és a mesterképzésre felvételt nyert hallgatókat, a cégek automatikusan jelzést kapnak a hallgatói regisztrációról, ezt követően indulhat meg a kapcsolatfelvétel köztük és az egyetemisták között – közölte Kiss Ágota, a DE GTK Számviteli és Pénzügyi Intézet munkatársa.

A résztvevők a kitelepült cégek mellett olyan hallgatóktól is kaphattak információkat a duális képzés tapasztalataival kapcsolatban, akik jelenleg is ebben a képzési formában tanulnak.

A Duális Fórumot azoknak a hallgatóknak szervezték, akik a keresztféléves felvételi időszakban a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara által meghirdetett mesterszakokra szeretnének jelentkezni. Erre a felvi.hu oldalon november 15-ig van lehetőség, ezt követően december 20-ig, a dualis.unideb.hu oldalon adhatják le jelentkezésüket a kiválasztott vállalatokhoz a hallgatók. A cégek január 9-ig tájékoztatják a jelentkezőket arról, hogy elkezdhetik-e náluk a képzést. A felmerülő kérdéseket és problémákat a dualis@econ.unideb.hu címen jelezhetik az egyetemisták.


Sajtóközpont - BZ