Határtalan nyelvismeret

Több mint húsz, idegen nyelv népszerűsítésével foglalkozó szervezet kínálatával ismerkedhettek az érdeklődők a 8. Európai Nyelvi Koktélbár programjain, amelyet első alkalommal rendezett vidéki helyszínen, a Debreceni Egyetemen az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek magyarországi szervezete.

A választás nem véletlenül esett Debrecenre, amely iskolavárosként, a középiskolai és egyetemi képzések kínálatával hatalmas körben tudja népszerűsíteni a nyelvtanulást. Az október 10-i program középpontjában a nyelvi-kulturális sokszínűség megismerése és ápolása állt azzal a céllal, hogy játékos formában fokozza az érdeklődést a nyelvtanulás iránt, fogékonnyá tegyen a kultúrák párbeszédére, ugyanakkor bemutassa a nemzetek kulturális intézeteit is.


- Az idegen nyelv oktatása és átadása az egyik fő küldetése a Bölcsészettudományi Karnak. Számunkra fontos, hogy hallgatóink felkészüljenek az Európai Unió kihívásaira. de ehhez a nyelven túl az adott ország kultúrájával is meg kell ismerkedniük. Ehhez nyújt segítséget többek között az Erasmus program – fogalmazott a rendezvényt ismertető sajtótájékoztatón Keményfi Róbert. A Bölcsészettudományi Kar dékánja kiemelte: az egyetem több mint 30 ezer hallgatója a különböző karokon 17 féle nyelvet, köztük hat világnyelvet sajátíthat el.


Keményfi Róbert hangsúlyozta: folyamatosan csökken azok száma, akik nyelvvizsga hiányában nem tudják átvenni diplomájukat, ez az arány jelenleg 10%-os, az ideális azonban a 0% lenne.


- Egy koktél akkor finom, ha rengeteg összetevőből áll. Összetevője pedig az a nyelvi sokszínűség, ami lassan 2 ezer éve jellemzi Európát – utalt a program elnevezésére Komolay Szabolcs. Debrecen város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere kiemelte: Debrecen és egyeteme szimbiózisban él egymással a gazdaság, a kutatásfejlesztés terén együttműködve, hiszen az a képzési struktúra, amelyet az egyetem képvisel, lehet az alapja annak a gazdaságfejlesztési programnak, amelyet Debrecen meg kíván valósítani.  És ehhez elengedhetetlen az a képzés és nyelvi tudás, amelyet az egyetemen megszereznek.


Az alpolgármester hangsúlyozta: a város számára fontos az oktatás fejlesztése, így a jelenlegi angol, német spanyol és kínai kéttannyelvű képzés mellett a tervek szerint 2019-től beindulhat Debrecenben a nemzetközi iskola, ahol az óvodától egészen a középiskolás korosztályig kizárólag angol nyelven zajlik a képzés, és ez 3300 európai és észak-amerikai egyetemre jelent majd automatikus belépőt az itt végző fiataloknak.

Az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek magyarországi szervezete (EUNIC Hungary) az Európai Bizottsággal együttműködve évente megrendezi az Európai Nyelvi Koktélbárt a Nyelvek Európai Napja alkalmából. Az idei év különlegessége, hogy a programot most először nem a fővárosban, hanem a Debreceni Egyetem Díszudvarán tartották a Bölcsészettudományi Kar, a Néderlandisztika Tanszék és a Germanisztika Intézet, valamint a Debreceni Német Kulturális Fórum szervezésében.


- A Debreceni Egyetem a levegőjében hordozza a kulturális sokféleség iránti nyitottságot. A Bölcsészettudományi Karon működő nyelvi-filológiai intézetek, tanszékek az európai nyelvek, kultúrák és életformák elkötelezett tolmácsolói, az Idegen Nyelvi és Továbbképzési Központ, valamint a Debreceni Nyári Egyetem pedig általános nyelvkurzusokat kínál szinte minden szinten: a kezdő kurzusoktól egészen a nyelvvizsga-felkészítő tanfolyamokig, így nem véletlen, hogy Debrecenre esett a választás – mondta Gian Luca Borghese, a EUNIC Hungary elnöke.


A Díszudvaron japán, lengyel, szlovák, cseh, finn, svéd, német, osztrák, svájci, holland, flamand, francia, olasz, portugál, spanyol, orosz, észt, héber, eszperantó és beás nyelvi standoknál fogadták az érdeklődőket. A látogatók a koktélbárban a kínált nyelvek bármelyikébe „belekóstolhattak”, a magasabb szintű nyelvismerettel rendelkezők pedig anyanyelvi lektorokkal társaloghattak.


A látogatók a nyelvtanulással kapcsolatos kreatív játékok során jelképes európai nyelvi útlevelet is szerezhettek, a szervezők pedig valódi gyümölcskoktéllal jutalmazták a résztvevők teljesítményét.


Sajtóiroda - BZs