Sportkutatással kapcsolatos tudományos díj alapítása, duális képzés indítása és a közös marketing tevékenység is a tervek között szerepel a Debreceni Egyetem és a DVSC kedden aláírt stratégiai megállapodásában. A két szervezet a jövőben még szorosabbra fűzi kapcsolatait, amelyből a hallgatók profitálhatnak leginkább.
A megállapodás új fejezetet nyit az egyetem és a klub kapcsolatának életében. Ennek nyomán egyedülálló lehetőségek nyílhatnak meg a Debreceni Egyetem sport és labdarúgás iránt érdeklődő hallgatói és kutatói számára.  Az együttműködés részét képezi egyebek mellett egy jelentős összegű sportkutatással kapcsolatos díj, amelyet sport témájú szak-, diploma-, vagy TDK-dolgozattal nyerhetnek. 
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a megállapodásról szóló keddi sajtóeseményen innovatívnak nevezte az intézmény és a DVSC együttműködését, miután ilyen szintű megállapodást nem kötött még hazai felsőoktatási intézmény futballklubbal. 
 
- Közös tudományos díjalapot hozunk létre évi 12 ezer eurós összeggel, amelyet fele-fele arányban vállal a futballklub és az egyetem. Három szinten fogjuk díjazni a kutatókat. Hallgatói szinten a természettudományok, élettudományok és társadalom-közgazdaságtudományok területéről várunk pályaműveket, itt három díjazottunk lesz. Pályázhatnak a fiatal kutatók, tehát PhD-hallgatók és már PhD-t szerzők, közülük kettőt ismerünk el évente. A harmadik pedig az év kutatása, publikációja díj életkortól függetlenül – részletezte a kancellár. 
A cél mindhárom kategóriában az, hogy a pályamű a jövőben a sport és a DVSC fejlődését segítse. A díjakat először jövő ősszel szeretné odaítélni az egyetem és a Loki. Hazai, valamint külföldi hallgatók egyaránt pályázhatnak, a díjakról pedig közös bizottság dönt.  
 
Nagyon fontos része a két szervezet együttműködésének a duális képzés lehetőségének kialakítása, így a hallgatók akár a munka világába is beléphetnek a futballcsapat kötelékében tanulmányaik mellett.  
A megállapodás részét képezi továbbá egy szoros sportegészségügyi együttműködés, amelynek értelmében a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ (SET) orvosai, rehabilitációs és gyógytornász szakemberei, valamint tudományos háttere is napi szinten segítségére lesz a Loki NB I-es és NB III-as csapatának. 
Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője a megállapodás kapcsán elmondta: az egyetem és a város együttműködése hosszú évek óta példaértékű, ebbe csatlakozott be most „hivatalos” formában is a futballklub. 
- Nekünk nagy előny, hogy az egyetem tudományos, egészségügyi, marketing és más szakmai tudásával és hátterével a mi ismertségünket, szakmai fejlődésünket segíti. Ezzel mindenképpen élnünk kell. A klub pedig lehetőséget nyújt a hallgatóknak gyakornoki képzésre és duális képzésben való részvételre és akár álláslehetőséget vagy sportolási lehetőséget is biztosíthat a jövő szakembereinek – mondta el Makray Balázs.  
A cégvezető hozzátette: a tervek között szerepel, hogy a jövőben a Campus Fesztivál idejére egy-egy neves külföldi csapatot hozzanak Debrecenbe. Ahogyan fogalmazott, amolyan „fesztiválmérkőzésre”. Jövő nyáron a klub spanyolországi partnere, a Villarreal érkezhet a cívisvárosba sok-sok campusozó fiatal és idősebb örömére. 
 
A Loki NB I-es mérkőzésein a Nagyerdei Stadion D7-es és D8-as lelátói mostantól önálló egyetemi szurkolói szektorokként a hallgatók és a dolgozók közösségi életét színesítik. A két szervezet ezen felül közös marketingtevékenységgel, továbbá rendezvényeken és jótékonysági akciókon is segíti egymást a brandépítés területén. 
Az egyetemi és sportvezetők a sajtótájékoztatót követően a Debreceni Egyetem hallgatóinak is előadást tartottak a Böszörményi úti campus TVK-épületében az új lehetőségekről.
 
Sajtóközpont - PKZs