Centenárium a debreceni sebészeten

Hamarosan a 21. század csúcstechnológiáját, a robotsebészetet is alkalmazhatják a Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján. Az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb sebészeti ellátóhelye tavaly ünnepelte alapításának 100 éves évfordulóját. A járványhelyzet miatt azonban csak most rendezték meg a centenáriumi ünnepséget, amelyen a tervezett eszközfejlesztésekről és szervezeti átalakításokról is szó esett.

- Az utóbbi két év, a koronavírus-járvány miatt különösen nehéz volt. Ennek ellenére az orvostudományi képzés folytatódhatott, és meg tudtuk valósítani képzési céljainkat. Nagyon hálás vagyok ezért a Sebészeti Klinika, illetve a Sebészeti Intézet munkatársainak, hiszen olyan körülmények között álltak helyt, amikor az is csoda volt, hogy saját orvosi tevékenységüket képesek elvégezni – emelte ki köszöntőjében Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja.  

Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke is méltatta a Sebészeti Klinika szakembereinek a járvány idején végzett munkáját, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a Klinikai Központ a COVID-ellátásban kimagasló eredményeket ért el. A professzor az ünnepségen felidézte az intézmény kimagasló szakmai múltját, és ismertette a fejlesztési elképzeléseket.

- Az a kiemelkedő szakmai tevékenység, ami ezt a klinikát az elmúlt 100 évben jellemezte, arra ösztönöz bennünket, hogy tovább fejlesszük az intézményt. A következő fél éven belül integrált Sebészeti Klinika jön létre a Klinikai Központban, ami azt jelenti, hogy a két klinikai Campus sebészeti tevékenysége egy vezetés alá kerül. Emellett létrehozunk egy egynapos sebészeti központot is, ezzel még hatékonyabbá téve a sebészeti ellátást – ismertette Szabó Zoltán.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke hozzátette: a szervezeti átalakítás mellett további műszeres fejlesztésekre is szükség van, kiemelten fontos cél a robotsebészeti tevékenység bevezetése.  

A Debreceni Sebészeti Klinika 1921 novemberében kezdte meg működését, első igazgatója Hüttl Tivadar professzor volt. Mára az intézmény kiemelkedő tevékenysége a gyomor-bélrendszer, valamint a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy betegségeinek sebészi ellátása, az emlő, az epe és a sérv sebészete. A speciális ellátási területek közé tartozik az érsebészet, az európai akkreditációval rendelkező mellkassebészet és a vesetranszplantáció.

- A Sebészeti Klinika az ország egyik legnagyobb sebészeti ellátóhelye. Az intézmény 174 ágyon, 12 műtőben, évente mintegy 7000 műtéti számmal, 10 szakrendeléssel és 3 ambulanciával működik. Az elmúlt másfél évben jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre: beszereztük a legmodernebb laparoszkópos eszközöket, többek között laparoszkópos Cusa-kést és laparoszkópos ultrahangot. Az országban elsőként állítottuk fel az antibiotikum empirikus protokollt, kidolgoztuk a vérbiztosítási protokollt, és létrehoztuk az emlőplasztikai munkacsoportot -  ismertette az eddigi eredményeket Tóth Dezső, aki 2021. január elseje óta vezeti a klinikát.  


A pénteki ünnepségen a Sebészeti Klinika egykori és a jelenlegi munkatársai az elmúlt egy évszázadra emlékeztek, bemutatva a sebészet fejlődését, a technikai, módszertani változásokat. A rendezvényen 80. születésnapja alkalmából köszöntötték az intézmény egykori vezetőit, Lukács Géza és Sápy Péter emeritus professzorokat.

Sajtóközpont- CzA