Állami elismerések nemzeti ünnepünkön

A Debreceni Egyetem több munkatársa is magas rangú állami kitüntetést vehetett át augusztus 20-a, államalapításunk ünnepe alkalmából.

Az elismeréseket Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár adta át a díjazottaknak augusztus 19-én, a Pesti Vigadóban rendezett eseményen.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült

Barna B. Péter fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpontjának kutató professor emeritusa, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára, az IUVSTA Nemzetközi Vákuum Unió tiszteletbeli elnöke.

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át

Bárány Attila, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet Középkori, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi nem önálló Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára és

Gát György Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a
Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet Analízis
Tanszékének egyetemi tanára.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült

Forisek Péter történész, klasszika-filológus, a Debreceni Egyetem Tanárképzési
Központjának főigazgatója, a Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet Klasszika
filológiai és Ókortörténeti nem önálló Tanszékének egyetemi docense, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója és

Pető Károly agrármérnök, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese, a
Gazdaságtudományi Kar Vidékfejlesztés, Regionális Gazdaságtan és Turizmusmenedzsment
Intézetének intézetigazgatója, egyetemi tanár.

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át

Teperics Károly, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar
Földtudományi Intézet Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének egyetemi
docense.

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott

Siposné Bíró Noémi, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Dékáni Hivatalának vezetője.

Valamennyi díjazott munkatársunknak gratulálunk!

Sajtóközpont – BZs

Fotó MTI