Prima díjas egyetemi oktatók

Hajdú-Bihar megyei Prima díjat kaptak a Debreceni Egyetem professzorai: Bartha Elek és Csanádi Zoltán, Csiki Zoltán egyetemi docens pedig különdíjban részesült. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elismeréseit a Kölcsey Központban rendezett szombati gálán adták át.

Bartha Elek tevékenységét „magyar oktatás” kategóriában ismerték el területi Prima díjjal.  A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese több mint négy évtizede tanít és tölt be vezetői tisztségeket az intézményben. Tudományos pályája során a folklorisztika, a néphitkutatás és a vallásosság kutatásában ért el nemzetközi szinten is elismert eredményeket.

Kiemelkedő szerepe van a Kárpát-medence és Debrecen térsége szakrális kultúrájának feltárásában, értékeinek megőrzésében. Több mint egy évtizeden át volt a magyar néprajz vezető folyóirata, az Ethnographia szerkesztője, a Magyar Vallástudományi Társaság alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Bizottságának elnöke. A Magyar Néprajzi Társaság Jankó János-, és Györffy István-díjjal tüntette ki. Debrecen közgyűlése Csokonai- és Pro Urbe díjban részesítette. Oktatói, vezetői, nemzetközi tudományos és tudományos közéleti munkájának elismeréseként pedig megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.

„Magyar tudomány” kategóriában szintén egyetemi szakembert díjaztak. Csanádi Zoltán professzor, a Kardiológiai Intézet vezetője, a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója kapta meg az elismerést. Csanádi Zoltán 2004 óta dolgozik a Debreceni Egyetem Kardiológiai Intézetében, ahol korszerű szívritmuszavar-diagnosztikát és -terápiát indított el, fiatal orvosokat tanított az új módszerekre. Számos hazai és külföldi klinikán, kardiológiai centrumban végzett bemutató operációkat, és segítette az aritmia műtétek beindítását. Témavezetésével eddig öt tanítványa védte meg PhD-tézisét, jelenleg is hat fiatal kutat. A Magyar Kardiológusok Társasága elnökségének 17 éve tagja, jelenleg elnöki pozíciót tölt be. A ritmuszavarok újszerű eszközös kezelésének hazai elterjesztésében és oktatásában végzett több évtizedes klinikusi és egyetemi oktatói, valamint tudományos tevékenységét idén a hazai egészségügyben adható legmagasabb kitüntetéssel, a Semmelweis-díjjal ismerték el.

Csiki Zoltánt különdíjban részesítette a Hajdú-Bihar megyei Prima Díj Alapítvány kuratóriuma. A Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézetének docense szakmai tevékenységét többek között a belgyógyászat, az immunológia, a gasztroenterológia, az angiológia, a klinikai farmakológia és a táplálkozástudomány területén végzi. Az Anyagcsere Tanszék vezetésével párhuzamosan megszervezte a dietetikai oktatást, és vizsgálja az autoimmun betegségek és a táplálkozás kölcsönhatásait. A táplálkozástudomány területén folytatva az eddigi innovációt, új funkcionális élelmiszerek kifejlesztésén dolgozik A Raynaud szakrendelés vezetőjeként Kelet-Magyarország angio-immunológiai gondozásában vesz részt, kapcsolatot keresve a mikrocirkulációs eltérések különböző betegségekben észlelt megjelenési formái között. A betegellátás mellett a fiatal orvosok szakirányú továbbképzése is fontos feladata.

A kitüntetettek az elismerést a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Hajdú-Bihar megyei Szervezetének Elnöksége és a Hajdú-Bihar megyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriumának november 20-án a Kölcsey Központban rendezett díjátadó gáláján vették át.

Sajtóiroda - CzA