Hatékony segítség a karrierépítéshez

Előadásokkal és standokkal várták a hallgatókat a Természettudományi és Technológiai Kar ipari partnerei a TTK Szakmai Napján. Több száz diák szerzett első kézből információt a vállalatok tevékenységéről és leendő munkavállalóikkal szembeni elvárásokról.

- A Természettudományi és Technológiai Kar célja, hogy versenyképes tudást és piacképes diplomát adjon a hallgatóknak. Ehhez létfontosságú, hogy tisztában legyünk az ipari partnereink igényeivel. A Szakmai Nap tökéletes lehetőséget nyújt erre, hiszen a kar oktatói és hallgatói is első kézből szerezhetnek információt – hangsúlyozta Kun Ferenc dékán a november 29-i Szakmai Nap megnyitóján.

A kari vezető kitért rá, hogy az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül a TTK oktatási kínálata, jóval hangsúlyosabbá vált a gyakorlati képzés, amihez létfontosságú a kiterjedt vállalati kapcsolatrendszer. Mintegy 50 céggel áll szoros kapcsolatban a kar.

A jelentős érdeklődés miatt idén is három teremben várták a hallgatókat. Az elsőben az elektronikában, villamosiparban érintett cégek (NI, Krones, FAG, Diehl Aviation, Continental, Bosch, Joyson Safety Systems, E.ON), a másodikban a gyógyszer- és vegyipar szereplői (BorsodChem, Zolend, Chinoin, Ecomissio, TEVA, MOL) , míg a harmadik előadóban a fizikus, matematikus, földrajz és földtudományi képzésekhez kötődő vállalatok, intézetek mutatkoztak be.


A zsúfolásig megtelt előadótermekben a cégek képviselői a vállalatok tevékenységéről, a karrierlehetőségekről, a jelentkezési feltételekről, a pályázókkal szemben támasztott követelményekről, a kiválasztási folyamatról, a munkakörülményekről, juttatási csomagokról, illetve a szakmai gyakorlati és szakdolgozati konzultációs lehetőségekről beszéltek, valamint a különböző ösztöndíj- és mentorprogramokra is felhívták a figyelmet.

Sajtóiroda - TPL