Elrajtolt a Campus Fesztivál

A szerdai 0. nap után csütörtökön hivatalosan is megkezdődött a X. Campus Fesztivál. Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulija idén átlépheti a százezres látogatói számot. Már a nulladik napra is 23 ezren érkeztek.

- Különleges összefogás eredménye, hogy immár tizedik alkalommal rendezhetjük meg a Campus Fesztivált, amely az egyetem, a város és civil szervezetek közös munkájának eredménye, s időközben a legnagyobb fesztivál lett a Dunán innen – jelentette ki Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató a Campus Fesztivál csütörtöki hivatalos megnyitóján.

Páll László felidézte, hogy a Vekeri-tótól a régi stadionon és a vidámparkon keresztül vezetett az út a megújult Nagyerdei Stadionig, amely immár méltó környezet a rendezvény számára. Az ügyvezető reményét fejezte ki, hogy a fejlődés nem áll meg, és néhány év múlva a stadion közepén lesz a nagyszínpad a világsztároknak.

Szilvássy Zoltán rektor követendő példaként állította a Campus Fesztivál elé a Debreceni Egyetemet, amely az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.

- Ahogy a Debreceni Egyetem több fővárosi és vidéki egyetemeket is maga mögé utasítva hallgatói létszámában és képzési kínálatában is ország egyik legnagyobbjává vált, úgy képes lehet erre a Campus Fesztivál is – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán.

A rektor rendhagyó matematikai számítást is végzett: megjegyezte, hogy a fesztivál látogatottsága az első évi 27 ezerről tíz év alatt százezerre nőt, s ha ez így folytatódik, akkor 2100-ban már 3 millióan fognak fesztiválozni, köztük 1 millió egyetemi hallgató.

Bács Zoltán kancellár arról beszélt, hogy bár ez a tizedik Campus, valójában a 19. fesztivál a városban, s a korábbi rendezvények tapasztalatára is szükség volt a mostani sikerekhez.

- A fesztivál eredményessége ennek a szervező csapatnak is köszönhető, akik nemcsak itt Debrecenben, de az ország más pontjain is bizonyították rátermettségüket. Vasárnap még az EFOTT-ot bontották, kedden pedig már itt álltak a színpadok – emelte ki Bács Zoltán.

A kancellár hozzátette: a jegyeladások is jól mutatják a Campus sikerét, hiszen a 0. napon már 23 ezer karszalag talált gazdára.

Papp László polgármester szerint Debrecen egyik legkomolyabb brandjévé vált a Campus Fesztivál, amely bizonyíték arra, hogy egy kelet-magyarországi rendezvény is felveheti a versenyt az ország más nagy fesztiváljaival.


A Debreceni Egyetem idén is fogyasztható tudományt kínál a fesztiválozók számára. Az „okos” fesztiválhelyszín, a főbejárat közelében, az Egyetem Téren 2000 négyzetméteren 40 színpadi produkcióval és tucatnyi standdal várja az érdeklődőket. Első ízben jelent meg saját programokkal a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti KönyvtáR, a színpadi műsorban helyet kapott a Kossuth Gyakorló diákjaiból álló zenekar a Funbasstix, idén pedig a professzori koncertnek (Impact) kihívója akadt: a nigériai informatikus hallgatók is érkeznek péntek este 9-KOR a Búzadarával. Második éve van saját színpada az Egyetem Térnek, az AudMax sávban érdekes pódiumbeszélgetések, a Dumaszínházban humoristák lépnek fel, esténként pedig a zenéé a főszerep.

Az Egyetem Tér részletes programja ide kattintva érhető el.

Egyetem Tér 0. nap fotói

Egyetem Tér 1. nap fotói

Sajtóiroda - TPL