Egyetemi oktatók tépik a húrt

Különleges zenei közreműködőket is felvonultat a Debreceni Egyetem a Campuson: rektor, rektorhelyettes, dékán és nagykövet csap a húrok közé a fesztivál szombati napján. A fesztiválszereplésre összeállt Impact nevű formáció az Android koncertje után tolja majd a rockot.

Az Impact nevű zenekar története kétéves: játszottak már előző Campus Fesztiválon és gólyatáborokban. Az együttest Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Tőzsér József rektorhelyettes hívta életre. A leginkább egyetemi eseményekre időszakosan összeálló formáció legtöbbször a rocktörténelem legendás számaiból ad elő.

Az idei fesztiválfellépésen a rektor ismét a dobok mögött, a rektorhelyettes a billentyűknél lesz látható, és csatlakozik hozzájuk Szabó László washingtoni nagykövet (a korábban a Három Nővér egyetemi zenekar gitáros-énekese), valamint orgonistaként Lakatos Péter, a DE Zeneművészeti Kar dékánja. Az együttest a szaxofontanár szakon tanuló György Kristóf, valamint a könnyűzenei kurzus két tehetséges énekese, Minya Andrea és Kárpáti Eszter erősíti. A koncert a saját zenét játszó Android zenekar fellépése után kezdődik. Az Impact idén Pink Floyd-nótákat ad elő. A koncertprogramban több ikonikus dal szerepel: a Shine on You Crazy Diamond, Time, Us and Them, Comfortably Numb.

- Nagyon készülünk a koncertre, rendszeresen, heti két alkalommal próbálunk – mondta a hirek.unideb.hu kérdésére Tőzsér József egészségipari innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettes, az Impact egyik alapítója.

Az Android az Éjféli Bál és az Embergép című lemezekről válogatott az idei műsorhoz, kivételesen csak "fesztiválkompatibilis", énekes számokat játszanak majd.

Az Impact produkciójában közreműködnek az Android és a Tűzlabda együttes zenészei is, Dudás János (gitárok, ének), Nikolin Zoltán (basszusgitár, ének), Mező Orbán (dobok, ütős hangszerek), Létmányi István (gitárok), valamint Makranczi Béla (ének). Az Android, majd az Impact koncertje július 21-én, szombaton 23 órakor kezdődik az Egyetem Téren.

Fotó: Campus Fesztivál 2017

Sajtóiroda