Világsztárok előtt zenél az Android

A Debreceni Egyetemhez kötődő együttes június 2-án a legendás Genesis gitárosával és a Mezzoforte dobosával érkező Djabe előzenekaraként lép színpadra a Lovardában. A koncerten közreműködik az egyetem rektora.

Különleges zenei csemegére készül Dudás János, Mező Orbán, Nikolin Zoltán és Tőzsér József, valamint vendégelőadóként Szilvássy Zoltán rektor. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen még 1980 őszén megalakult Android lesz az előzenekara az első számú hazai Jazz/World fusion formációként számon tartott Djabe együttesnek.


- Aktív periódusok és hosszabb szünetek után 2008 óta folyamatosan játszunk. Zenénk egyedi hangzásvilágot képvisel, ötvözzük a progresszív és a klasszikus rock, a népzene és a klasszikus zene elemeit. Az elmúlt kilenc évben három nagylemezt jelentettünk meg, melyek anyagaival a régió hét országában koncerteztünk. A Lovardában mindhárom lemezről játszunk majd, rektor úr pedig hegedűn fog közreműködni – mondta Tőzsér József, a zenekar vezetője, a Debreceni Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének igazgatója.


A Djabe a legendás Genesis gitárosával, Steve Hackettel, valamint a Mezzoforte dobosával, Gulli Briemmel indul turnéra, melynek június 2-án Debrecen lesz az első állomása. A több mint húsz éves formáció számos hazai és nemzetközi díjjal dicsekedhet. Eddig 42 országban léptek fel, és tucatnyi külföldi sztárral dolgoztak már együtt.


Steve Hackett-el, a Genesis gitárosával közös műsorukban elkalandoznak a progresszív rock és jazz-rock világába is, miután egyenlő arányban játszanak Genesis, Steve Hackett és Djabe kompozíciókat. Több közös lemezt is kiadtak már, a legutóbbi idén februárban jelent meg.


A turnéra egy másik világhírű muzsikus is csatlakozik a zenekarhoz: Gulli Briem, a Mezzoforte dobosa. Együttműködésük 2012-ben kezdődött a Djabe Down And Up lemezének budapesti bemutatókoncertjén, ahol közösen játszottak Genesis-számokat. Azóta Gulli közreműködik a Djabe lemezein, rendszeresen koncertezik is a zenekarral, itthon és külföldön egyaránt.


A koncert június 2-án 19 órakor kezdődik a Lovardában, az Android együttes fellépésével. A Debreceni Egyetem hallgatói és dolgozói kedvezményes áron vásárolhatnak jegyeket a Campus Pont jegyirodában (a Főépület alagsorában), a Lovardában és a Nagyerdei Víztoronyban.

 

Sajtóiroda - TH