Tanulási Fesztivál 2019

A tanulást, hagyományőrzést népszerűsítő oktatási és kulturális programot szervezett a Debreceni Egyetem Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszéke kárpátaljai magyar szervezetek bevonásával október 16-án, szerdán.


A Díszudvaron felállított standoknál rendhagyó módon lehetett ismerkedni a Kárpát-medence – Erdély, Felvidék és Kárpátalja – oktatási és kulturális értékeivel. A szervezetek bemutatkozása mellett az Agóra Tudományos Élményközpont látványos előadása, kvízjáték, viselet-bemutató, kézműves foglalkozások, étel- és italkóstoló, valamint néprajzi, továbbtanulási szakmai előadások is színesítették a programokat.

- A Debreceni Egyetem ebben az évben második alkalommal csatlakozott ehhez a kiváló kezdeményezéshez, amellyel most is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy tanulni minden életkorban lehet és érdemes. Fontos, hogy a program látogatói megismerjék, milyen a határon túli magyarság kultúrája, és hogyan őrzik hagyományos értékeiket – fogalmazott megnyitójában Juhász Erika, a Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék vezetője.

A résztvevők jelképes útlevelet is kaptak, amelyben a különböző helyszíneken tett látogatások során kerültek az igazoló bélyegzők.

A program megvalósításában a Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék oktatói és hallgatói mellett a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület és a Nullpont Kulturális Egyesület is közreműködött.

Európa számos országában 1992 óta rendezik meg a Felnőtt Tanulók Hete fesztivált a művelődés, a felnőttképzés fejlesztése, anyagi és erkölcsi támogatottságának növelése érdekében. Az 1997-es V. Felnőttoktatási Világkonferencián az UNESCO valamennyi európai államában bevezetendő rendezvényként javasolta a fesztivált. Magyarországon a Magyar Népfőiskolai Társaság vált a rendezvény elindítójává a 2000-es évek elején, az akkori Magyar Művelődési Intézettel és a Magyar Pedagógiai Társasággal közösen.

Sajtóiroda – BZs