Ha popzenéről van szó, akkor a legnépszerűbb karácsonyi szerzemények vitathatatlanul a tengerentúlról érkeztek, noha itthon is született egy-két sláger, de a magyar előadók is rendszerint amerikai kollegáik, példaképeik nagysikerű szerzeményeit interpretálták saját stílusukban, helyenként angolszász megszólalásban.
A régiek, úgymint Frank Sinatra, Bing Crosby, Dean Martin, Andy Williams, Nat King Cole, Burl Ives, Bobby Helms, Gene Autry, Brenda Lee, Ella Fitzgerald, Eartha Kitt vagy éppen Darlene Love olyan örökséget hagytak maguk mögött, hogy zenéik biztosan nagyon sokáig kiállják az idő próbáját. Mivel a Debreceni Egyetemen évek óta működik könnyűzenei képzés, fontos adalékként szolgálhat a karácsonyi zenei hagyományok összegzésében, illetve az ünnephez tökéletesen passzoló zenei hangulat kiválasztásában a DE Könnyűzenei Intézet igazgatójának, Kapusi Kálmánnak a személyes ajánlása, véleménye. Az intézetigazgató szerint ugyanis zenével igazán ünnepi a karácsony.
- A zene az életünk része, alapvetően meghatározza a mindennapjainkat. Szerintem karácsonykor a popzenén vagy akár a klasszikusokon belül is törekedjünk arra, hogy igényesebb zenéket hallgassunk. Olyan szerzeményeket érdemes keresni, amik kizökkentenek a hétköznapi rutinból, melyeknek üzenete vagy mélyebb tartalma is van amellett, hogy azért ne fosszuk meg magunkat a vidám pillanatoktól se. Ezek a hangulatok, a mélyebb gondolatok, a jókedv egyaránt bele vannak ágyazva a karácsonyi zenékbe. Nem lehet kikerülni a jól bevált klasszikusokat, melyek mára teljesen összeolvadtak az ünneppel, ahogy meghallja az ember ezeket, noha lehet, hogy unásig játszották már a rádiók, de egyből a karácsonyt juttatja az eszünkbe. Aki esetleg elzárkózik ezektől, annak azt javaslom, gondoljon arra, milyen hatással volt az életének bizonyos szakaszára a zene, és próbáljon meg a saját ízlésének megfelelő karácsonyi dalokat választani. Nem kötelező a slágerekkel hangolódni, ám ha valaki megtalálja a saját stílusát ezek között, akkor nagyon szoros kötődés alakulhat ki benne az ünnephez és jobban is fogja élvezni ezt az időszakot – fogalmazott az intézetigazgató.
Kapusi Kálmán szerint minden karácsonyi dalnak megvan a maga cél- és korcsoportja, adottak azok a speciális sémák, melyekkel fülbemászó és sikeres lehet egy karácsonyi sláger.
- Nagyon fontos, hogy egy ilyen dal semmi esetre se legyen bonyolult szerkezetű, könnyen énekelhető refrénnel rendelkezzen, ne épüljön túl sok akkordra és a szövegében is megjelenjen a karácsony. Az sem probléma, ha a refrén harmóniaszerkezete megegyezik a verzéével, sőt. Nyugodtan kijelenthető, hogy mára mindent megírtak, amit meg lehetett, nehéz újat alkotni, de még mindig bőven van potenciál a karácsonyi zenékben, elsősorban a belőlük áradó hangulat miatt. A jazz is egy nagyon kifejező műfaj, meglepő harmóniákkal segít ráhangolódni az ünnepre. Lehet küzdeni a karácsonyi zenék ellen, de nincs értelme – mutatott rá Kapusi Kálmán.
Napjaink álló csillagai is igyekeznek bekerülni a legendák csarnokába kisebb-nagyobb sikerrel, s bár lehet utálni Mariah Carey vagy éppen a Wham kellően szirupos, de hatalmas erejű karácsonyi slágerbombáit, ezek nélkül sincsen ünnepi tracklist. Mint ahogy nem érdemes zenét választani úgy, hogy kimarad a sorból Michael Bublé, aki 2011-ben megjelent karácsonyi lemezével időtálló klasszikust alkotott, főként a nagy örökzöldek minőségi újraértelmezésével.
Az itthon kevésbé ismert előadók közül érdemes megpróbálkozni az amerikai countrykirály Blake Shelton mellett Matthew West, Brandon McFly dalaival, mindegyik garantált hangulatcunami, sőt erősen ajánlott Robbie Williams, Sia, Norah Jones és Kelly Clarkson karácsonyi dalcsokra, köztük igazi gyöngyszemekkel.
A műfaji sokszínűség is felfedezhető a karácsonyi zenékkel kapcsolatban, találhatunk például chilloutos feldolgozásokat vagy éppen erőteljesebb újraértelmezéseket rock és heavy metal előadóktól. Utóbbi szcénában például Alice Coopernek, Rob Halfordnak, a Sabatonnak vagy éppen az AC/DC-nek is megvan a maga elképzelése a karácsonyi dallamokról.
Mivel több száz karácsonyi dal létezik vagy talán még az ezret is megközelíti az ünnepet megidéző szerzemények száma, mindegyiket végig kellene hallgatni egy mértékadó slágerlista összeállításához, nem is beszélve arról, hogy a karácsonyi lejátszási listákban rendre előkerülnek visszatérő dalok más-más előadóktól.
Az azonban teljesen biztos, hogy az It's the Most Wonderful Time of the Year, a Let it snow, a White Christmas, a Jingle Bell Rock, a Holly Jolly Christmas, a Rock around a Christmas Tree, az It's Beginning to Look a Lot Like Christmas, a Winter Wonderland vagy éppen a Have Yourself a Merry Little Christmas azok között a klasszikusok között szerepelnek, amiket a zenetörténelemben a legtöbbször és a legtöbben dolgoztak fel és amelyek ötven vagy hatvan év után is megkerülhetetlenek – nélkülük tényleg nincs karácsony...
Sajtóközpont - BZ