Támogatás a gyermekpszichiátriának

Új fejlesztőeszközök, játékok segítik a gyógyítást a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház gyermekpszichiátriáján. Az eszközöket abból a mintegy másfél millió forintból vásárolták, amelyet Nagy Sándor vállalkozó ajánlott fel az intézménynek.

Építőjátékok, labdák, focikapu, gyurmakészítő szett, üvegfesték és többféle társasjáték. Ez csak egy része annak az adománynak, amely az egyetemi kórház gyermekpszichiátriájára került. A játékoknak és a fejlesztőeszközöknek nagyon fontos szerepe van a mindennapi gyógyító munkában.

- A gyerekek sokszor a játékon keresztül fejezik ki magukat, sok mindent megtudhatunk a problémáikról játék közben. Ezen kívül a mozgás, a kreativitás és az érzékenység fejlesztésében is nagyon hasznosak ezek az eszközök- mondta Kamuti Katalin osztályvezető főorvos.

A játékok mellett hűtőket, televíziókat, mikrohullámú sütőket, babzsákfoteleket is vásároltak.  Az adományból a Bethlen utcai és a Varga utcai gyermekpszichiátriai szakrendelésekre illetve az autizmus ambulanciára is jutott.  

- Örülünk a felajánlásnak, jó helyre kerültek az eszközök. A hivatalos ellátási területen kívül a Dunántúlról és Pest megyéből is érkeznek ide gyerekek, hiszen a pszichiátriai gyermekbetegségek teljes vertikumával foglalkoznak 3-tól 18 éves korig- hangsúlyozta Lampé Zsolt főigazgató.


Nagy Sándor, a Karát Kft. tulajdonosa mintegy másfél millió forintot ajánlott fel az intézménynek. A cégvezető azt reméli, hogy példáját sokan követik, és egyre többen jótékonykodnak majd.
Az adományt szerdán adták át ünnepélyesen az egyetemi kórház gyermekpszichiátriáján.

Sajtóiroda - CzA