Színes sportkínálat

Lesz miből válogatni a sportszeretőknek a hétvégén. A Debreceni Egyetem focistái, a floorballcsapat, a futsalosok, a kosarasok, és a kézilabdázók is pályára lépnek a következő napokban.

Kosárlabda – Elkezdik az elsőosztályt a férfiak

Négy és fél év után újra elsőosztályú kosárlabda-mérkőzést rendeznek Debrecenben. Az előző idényben a másodosztályt megnyerő DEAC, a Naturtex-SZTE-Szedeák együttesét fogadja pénteken 18 órától az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

„Az a teher, ami a győzelmi kényszer miatt rajtunk volt a másodosztályban, most lekerült rólunk, azt gondolom, hogy felszabadultan kell játszanunk pénteken. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de a nyomás már a Szedeákon van, tőlük mindenki elvárja, hogy nyerjenek az újonc otthonában. Felkészültünk az ellenfélből, azon leszünk, hogy rögtön az első fordulóban meglepetést szerezzünk." – nyilatkozta a találkozó előtt a debreceni csapatkapitány, Molnár András.

Kosárlabda – Pályán a jelentősen átalakult női csapat

Szombaton a DEAC női kosárlabdacsapata is megkezdi a 2017/18-as szezont a másodosztályban. A szombaton 18 órától, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban kezdődő mérkőzésen a Kecskemét lesz Gál Annamáriáék ellenfele.

„Nagyszerű lenne győzelemmel kezdeni a szezont, de ahogy a szombati meccsen, úgy az egész bajnokságban az elsődleges elvárás, hogy a fiatalok beépüljenek a csapatba” – mondta Kovács Imre vezetőedző.

Futsal – Keleti rangadó 

Első NB 1-es bajnokiját vívja a DEAC futsal csapata. Az NB 2-ből most felkerült egyetemi gárda a tavalyi 7. helyezett, Nyírgyulaj együttesét fogadja pénteken fél 9-től a DESOK csarnokban.

Labdarúgás – Itthon játszanak az egyetemi csapatok

Megye II – Megyei rangadó előtt a DEAC II.


Hazai pályán őrizheti meg veretlenségét a DEAC II. A csapat a jelenlegi második, Nagyrábé együttesét fogadja a megye II. Déli csoportjának 7. fordulójában, szombaton 14 órától az egyetemi sporttelep műfüves pályáján.

NB III – Itthon javíthat a DEAC 

16 órától pedig az NB III-as egyetemi gárda játszik. A Balassagyarmat elleni múlt heti vereség után, itthon, a Tiszaújváros ellen javíthatnak Csörgő Krisztiánék a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen.

Megye I – „Feltámadhat” a DASE 

A DASE a jó formában lévő Berettyóújfalut fogadja a megye I-ben. A meccs vasárnap 15 órakor kezdődik a DEAC pályán.

Floorball- Újabb győzelemre készülnek a floorballosok

A 15-0-ra megnyert első bajnoki mérkőzés után, a budapesti Torpedo Justitia SC ellen lép pályára a DEAC floorballcsapata az OB 2 második fordulójában.  A helyszín most is a Kecskeméti János Sportcsarnok, a Böszörményi úti Campuson. A találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik.

Kézilabda – Nyerni szeretne a DEAC

Vasárnap ismét hazai pályán játszik a DEAC férfi kézilabdacsapata. Az NB 1/B hétvégi fordulójában a szintén pont nélkül álló MOL Pick Szeged U20-as együttese érkezik a DESOK csarnokba. A bajnoki meccs 18 órakor kezdődik.

Folytatják sikeres szereplésüket az aerobikosok

Deák Anna és Szőllősi Panna az Általános Orvostudományi kar hallgatói, a felnőtt aerobik válogatott tagjaiként Olaszországban Európa-bajnokságon vettek részt. Szőllősi Panna a sportaerobik csapat tagjaként bronzérmet szerzett, és mindketten tagjai voltak az ezüstérmes Aerodance csapatnak.

A debreceni Flex-HD SE versenyzőinek teljesítményéről edzőjük, Kovácsné Laurinyecz Julia nyilatkozott: „Deák Anna és Szöllősi Panna a válogatott erősségei, nagyban hozzájárultak a csapat  eredményes szerepléséhez. Példaértékű sportteljesítményük mellett kiemelném, hogy az egyetemi tanulmányaikat is kiválóan végzik. Köszönjük a Debreceni Egyetem támogatását is.”

DEAC/Sajtóiroda