Szezonkezdés a DEAC csapatainál

Döntetlennel debütáltak az NB III-ban az egyetemi labdarúgók, nem jutottak tovább atlétáink Londonban, a férfi futsalosoknak viszont sikert hozott a szezon az első nemzetközi mérkőzése a hétvégén.

Labdarúgó NBIII Keleti Csoport – Döntetlennel mutatkozott be a DEAC az NBIII-ban

A Debreceni EAC a nagyon sikeres megye I szereplés után az idei szezont már az NB III-ban kezdte, az első mérkőzést augusztus 12-én, szombaton hazai pályán a Tállya ellen játszották, amely 1-1-es döntetlennel zárult.

- Túl vagyunk a tűzkeresztségen. Összességében elégedett vagyok az egy ponttal a látottak alapján. Az ellenfél megszerezte a vezetést, ebből jöttünk vissza, s a végén még volt olyan lehetőség is, amelyből majdnem sikerült az eredményt a magunk javára fordítani. A folytatásra kellő lendületet kell, hogy adjon a mérkőzés. Köszönjük, hogy ilyen sokan megnéztek bennünket! – nyilatkozta Sáfár László, a DEAC edzője.

DEAC – Tállya KSE: 1-1 (0-0)

Labdarúgó megye I – Csúnya pofonba szaladt a DASE

A DASE futballcsapat szombat este Hajdúböszörményben lépett pályára, ahol nagy különbség mutatkozott a két csapat felkészültségében.

- Tudtuk, hogy a Hajdúböszörmény jó csapat, és a bajnoki címért fog küzdeni, viszont ehhez nem kellett volna több góllal is hozzájárulnunk, amit javarészt egyéni hibákból követtünk el. Az önbecsülés és az önérzet elég fontos tényező, úgyhogy remélem, a fiúk összeszorítják a fogukat, és a következő fordulókban kijavítjuk ezt a mérkőzést – összegezte Dér István, a DASE edzője.

Hajdúböszörményi TE–DASE 9–1 (4–0)


Atlétikai vb, London, Egyesült Királyság – a Debreceni Egyetem két hallgatója is szerepelt a brit versenyen

Az U23-as Európa-bajnok Rivasz-Tóth Norbert nem jutott be a férfi gerelyhajítás döntőjébe a londoni atlétikai világbajnokságon. Az Állam- és Jogtudományi Kar 21 éves hallgatója 78,76 méterrel nyitott, majd a második sorozatban 74,37 méter lett az eredménye. Itt már lehetett tudni, hogy csak akkor van esélye a döntőbe jutásra, ha megdobja a 83 méteres selejtezős szintet. Harmadikra 74,22 méterig jutott, így összesítésben 21. helyen zárta pályafutása legelső felnőtt világbajnokságát.

A Debreceni Egyetem másik hallgatója, Kozák Luca is jó teljesítményt nyújtott a női 100 méteres gátfutás előfutamain, de egyéni csúcsához közeli eredménye nem volt elegendő a továbbjutáshoz a pénteki versenynapon.


Férfi futsal – siker az első nemzetközi mérkőzésen

A DEAC Futsal Club felkészülési mérkőzést játszott Kolozsváron. A csapat erdélyi túrájának első állomása remekül sikerült, ugyanis egy nagyon erős ellenfelet sikerült legyőzni.

- A mérkőzés a védekezésünk összerakásáról szólt. Az új játékosok beilleszkedése mellett ifi játékosok is szóhoz jutottak. Ahol tartanunk kell, ott tartunk. Sok a hibánk, de voltak kifejezetten jó dolgaink, például a sok gól, egy-két szép kontra, egyéni megmozdulás. Szervezettségben kell előrébb lépni, erre lesznek nagyon jók az elkövetkező napok – értékelt Elek Gergő edző.

CFF Clujana (Kolozsvár) - DEAC Futsal Club 3-8 (2-2)

A csapat folytatja az erdélyi körutat: szerdán Gyergyóban, pénteken Marosvásárhelyen lépnek pályára. Visszatérésük után indul az NB1-es szezon.


Kosárlabda NB 1 – Állapotfelméréssel kezdte meg a szezont a DEAC

A DEAC NB 1-es kosárlabda csapata egy előzetes állapotfelméréssel megkezdte a 2017/18-as felkészülést. A vizsgálatok Takács Dániel erőnléti edző és rehabilitációs szakember vezetésével zajlottak a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban.

Az együtteshez később csatlakozó Jahmal Jones-on és Isaiah Armwood-on kívül a teljes keret szívultrahangon, kardiológiai és testösszetétel vizsgálaton, spiroergometriai felmérésen, valamint funkcionális mozgásmintaszűrésen vettek részt.

- Egy komplex alapállapotfelmérés történt, mely alapján látjuk, hogy ki hol tart, mennyit dolgozott a nyáron, és hogy hova szeretnénk eljutni – mondta Takács Dániel.

Az első közös edzés hétfőn kezdődik, de ezúttal Berényi Sándor vezetőedző távollétében, hiszen a szakember az Universiade válogatottal utazik Tajvanra. A világverseny ideje alatt Kovács Adrián, Kádár Tamás és Ráthonyi Tamás koordinálják majd a szakmai munkát.

DEAC/Sajtóiroda