Rektori interjú az új DEja vu-ben

Az elmúlt évek átalakulásairól és az egyetemi közösségre jellemző különleges összetartozásról is beszélt az alumni magazinnak adott interjúban Szilvássy Zoltán, aki júliusban kezdte meg második rektori ciklusát a Debreceni Egyetem élén.

- Korábban három egyetem laza szövetsége volt az egyesített Debreceni Egyetem, ám a 2014 januári tényleges integráció óta a különböző tudományágak komplementeritását minden szinten, így az oktatásban, kutatásban, fejlesztéseknél és a projekteknél is ki lehet használni – idézte fel első rektori ciklusának szervezeti változását és annak előnyeit Szilvássy Zoltán a Debreceni Egyetem Alumni Központ magazinjának nyári számában.

A második, 2022-ig tartó rektori ciklusát júliusban kezdő professzor a beszélgetésben kitért arra is, hogy a szervezeti párhuzamosságok mellett az oktatási párhuzamosságokat is felszámolták: a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar (GVK), valamint a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar egyesítésével létrehozták a Gazdaságtudományi Kart, a többi terület hasonló gondjait pedig a karokat érintő strukturális változások nélkül is sikerült megszüntetni.   

Szilvássy Zoltán a Kenézy-integráció kapcsán hangsúlyozta: az egységes ellátórendszer a betegek érdekeit szolgálja, az a cél, hogy rövidüljenek a várólisták, és a beteg ne bolyongjon a rendszerben.

- A sürgősségi ellátás területén a Kenézy fogadja a betegeket, de ott helyben nincs ideg-, szívsebészeti, stroke, fül-orr gégészeti diagnosztikus és terápiás eszköztár, így át kell őket küldeni a klinikára. Éppen ezért van szükség egy új Sürgősségi Klinikára, amelynek a létrehozását támogatta a Debreceni Egyetem Szenátusa. A tervek szerint az új létesítmény a Klinikai Központ Auguszta-telepén épül fel néhány éven belül – tájékoztatott a rektor.

Az intézmény K+F és gazdaságfejlesztési tevékenységéről szólva az egyetemi vezető az interjúban elárulta: az agrárkabinet következő feladata az egykor Debrecenben virágzó agrár- és élelmiszeripar revitalizálása lesz.

- Hatalmas élelmiszeripari üzemek szűntek meg, emiatt számos beszállítói struktúraváltás történt, ami a visszafejlődés irányába ment. Ugyanakkor a térség mezőgazdasági és alapanyag-termelő kapacitásai kiválóak, csak a magasan hozzáadott értékű felépítmény hiányzik. Ezért mezőgazdasági technológiákat kell kifejleszteni, ezeknek exportképesnek kell lenniük, s ezeken alapulva jöhet létre működő élelmiszeripari ágazat Debrecenben – vélekedett Szilvássy Zoltán.

A Debreceni Egyetem mindennapjaiban ma már meghatározó szerepet játszó, a közösségi összetartozást erősítő rendezvények kapcsán a rektor rámutatott: Debrecenre mindig is jellemző volt egy különleges összetartozás az egyetemen belül.

- Bármikor beszélünk Debrecenről az asszociációk között elsőként jelenik meg az egyetem főépülete és az idejáró 30 ezer diák, illetve az intézményhez kötődő negyvenezres egyetemi polgárság. Ez egy hatalmas tömeg, és azok az emberek, akiket érzelmi kötelékek tartanak össze, azok sokkal többre képesek, mint akik csak élnek egymás mellett. Örülünk, hogy sikerült ezeket a hagyományokat megteremteni, és a jövőben tovább fogjuk erősíteni őket – nyilatkozta az alumni magazinnak Szilvássy Zoltán.

A DEja vu nyári számában a rektori interjú mellett portrét közöl Papp Kláráról, a Bölcsészettudományi Kar leköszönő dékánjáról. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a Karrier rovatban vall pályájáról, illetve az egyetem több fiatal tehetséges hallgatója, oktatója és kutatója is bemutatkozik. A most megjelent lapban többek között képes beszámolót olvashatnak az Iciri-piciri Alumniról és az elmúlt időszak évfolyam találkozóiról is.

A DEja vu magazin nyári száma elérhető az Alumni Központ weboldalán.

Sajtóiroda - TPL