Leendő munkaadóikkal találkozhatnak a Természettudományi és Technológiai Kar hallgatói az idei online TTK Szakmai Napon. Az április 8-ai rendezvényen nemzetközi pénzügyi vállalatok kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg, hogy természettudományos diplomával miért érdemes náluk tervezni a jövőt.

A korábbi évekhez hasonlóan külön szekcióval várja a villamosmérnök, a vegyész, vegyészmérnök, biomérnök, biotechnológia, valamint a biológia, fizika, földrajz, földtudomány és a matematika szakos hallgatóit és partnervállalatait a karrierlehetőségeket bemutató szakmai napján a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A helyszín azonban nem a rendezvénynek hagyományosan otthont adó egyetemi előadótermek lesznek, az idei évre ugyanis az online térbe költözik a szakmai nap.

- Az egyetemi eLearning-rendszer használatával igyekszünk ugyanazokat a körülményeket megteremteni, mint a hagyományos rendezvényen. Így a már megszokott iparági bontásban mutatkoznak be a kar partnervállalatainak képviselői, akik egy-egy előadás keretében ismertetik, hogy milyen gyakorlati és elhelyezkedési lehetőségeket, ösztöndíjprogramokat kínálnak, és milyen követelményeket támasztanak a diplomásokkal szemben. Emellett mindegyik cégnek biztosítunk egy saját chatszobát is, ahol a hallgatókkal közvetlenül tudnak majd kommunikálni, itt a vállalatok elhelyezhetnek letölthető promóciós anyagokat is, valamint lehetőség lesz próbainterjúkat készíteni – sorolta Kun Ferenc a hirek.unideb.hu-nak.

A Természettudományi és Technológiai Kar dékánja hozzátette: az idei rendezvény újdonsága lesz egy kerekasztal-beszélgetés, amelyen egy, a rendezvényen unikálisnak számító iparág képviselői vesznek részt.

- Nagyon örülünk annak, hogy a pénzügyi elemzés és modellezés területének négy meghatározó nemzetközi cége, a BlackRock, a Citi, a Morgan Stanley, és az MSCI képviselői kötetlen formában, egy kerekasztal-beszélgetés keretében mutatják be tevékenységüket, szakterületük kihívásait és az általuk kínált karrierlehetőségeket. Leginkább a matematikus, alkalmazott matematikus, fizikus alap- és mesterszakos hallgatókat várjuk, de bármilyen természettudományi szakos hallgatót szívesen látunk, akit érdekel az adatelemzés és -modellezés – hívta fel a figyelmet Kun Ferenc.

Az április 8-án 10 órától kezdődő TTK Szakmai Nap az eLearning rendszerben kurzusként jelenik meg, ahová a hallgatók hálózati-azonosítójukkal léphetnek be.

Részletes program:
10:00-11:00     Kerekasztal-beszélgetés a BlackRock, Citi, Morgan Stanley, és MSCI pénzügyi elemző és modellező nemzetközi cégek részvételével - moderátor: Lengyel Letícia alkalmazott matematikus MSc szakos hallgató
        
K/1-es előadóterem
Levezető elnök: Kun Ferenc dékán, Természettudományi és Technológiai Kar
11.00 - 11.05    Köszöntő
11.05 - 11.20     Schaeffler Debrecen - FAG Magyarország Ipari Kft.
11.20 - 11.35    ZANE Systems Kft.
11.35 - 11.50    NI Hungary Kft.
11.50 - 12.05    E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.
12.05 - 12.20    Jabil Hungary
12.20 - 12.35    Infineon Technologies Cegléd Kft.
12.35 - 12.50    Procter & Gamble Gyöngyös
12.50 - 13.05     Diehl Aviation Hungary Kft
13.05 - 13.20    Sensirion Hungary Kft.

K/2-es előadóterem
Levezető elnök: Kéki Sándor dékánhelyettes, Természettudományi és Technológiai Kar
11.00 - 11.05    Köszöntő
11.05 - 11.20     TEVA Gyógyszergyár Zrt.
11.20 - 11.35    MOL Petrolkémia Zrt.
11.35 - 11.50    BorsodChem Zrt.
11.50 - 12.05    Procter & Gamble
12.05 - 12.20    Biotech Hungary Kft
12.20 - 12.35    Accela
12.35 - 12.50    Polyprocess Kft.
12.50 - 13.05    Kischemicals Kft.

K/3-as előadóterem
Levezető elnök: Kozma Gábor dékánhelyettes, Természettudományi és Technológiai Kar
11.00 - 11.05    Köszöntő
11.05 - 11.20     Loricatus Kft.
11.20 - 11.35    LENERG Energia Ügynökség Nonprofit Kft.
11.35 - 11.50    Geodézia Kelet Zrt.
11.50 - 12.05    Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
12.05 - 12.20    Envirosense Kft.
12.20 - 12.35    Morgan Stanley Kft.
12.35 - 12.50    MSCI
12.50 - 13.05    KITE Zrt.



Sajtóiroda - TPL