Elsöprő siker a zenei versenyen

Kiemelkedő eredményt ért el a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar ének tanszékének négy hallgatója a III. „Wiener Klassiker” Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen. A diákok teljesítményét nemzetközi szakemberekből álló zsűri értékelte.

A koronavírus-járvány miatt a megmérettetést online tartották meg, a jelentkezőknek videókat kellett küldeniük az előadásaikról, ezek közül aztán nemzetközi zsűri választotta ki a legjobbakat. A felvételeket a versenyzőknek szerkesztés nélkül kellett feltölteniük a Youtube-ra, a produkciók alapján március 23-án született meg a végeredmény.

A III. „Wiener Klassiker” Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen számos országból vettek részt énekesek. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának énekszakos hallgatói ezúttal is maradandót alkottak: a legjobbak között végeztek a bécsi székhelyű kiíráson.

A ZK négy diákja a képzeletbeli dobogóra léphetett, közülük hárman holtversenyben elsők lettek, és még egy harmadik helyet is sikerült elérni. A debreceni egyetemisták klasszikus zenei műveket adtak elő, vegyesen énekeltek dalokat és áriákat.

- Négyen jelentkeztek és mind a négyen eredményesek voltak. Próbájuk úgy irányítani a növendékeket, hogy akkor jelentkezzenek versenyekre, ha ott jó eredményt érhetnek el. Itt a felkészülésen van a hangsúly, éppen ezért a korrepetitorok munkája kiemelendő. Az összes szakember hihetetlen lelkesedéssel, teljes erőbedobással dolgozik a karon, a felvételik során pedig sikerül olyan fiatalokat kiválasztani, akik tehetségükkel és szorgalmukkal meghálálják a bizalmat. Az ilyen eredmények a karnak és az egyetemnek is nagyon jók, mert ráirányítják a figyelmet az itt zajló, inspiráló munkára – hangsúlyozta Iván Ildikó, a ZK Magánének Tanszékének vezetője

Hozzátette, az online versenyeknek megvan a pozitív hatásuk, hiszen a fiatalok a járvány után is hasznosíthatják a tapasztalatokat. A virtuális megmérettetésekre való felkészülés alkalmával ugyanis a diákok visszahallgathatják magukat, amiből aztán sokat tanulhatnak.

A zsűri által kiválasztott darabokat a versenyzők hamarosan egy gálakoncerten is előadhatják majd.

A versenyen részt vett ZK-hallgatók és eredményeik:

Kapi Zsuzsanna – 1. helyezés (Felkészítő tanár: Iván Ildikó – korrepetitor: Böszörményi Judit)
Fujita Julia – 1. helyezés (Felkészítő tanár: Ujvárosi Andrea – Korrepetitor: Boda Balázs)
Grega Csaba – 1. helyezés (Felkészítő tanár: Mohos Nagy Éva – Korrepetitor: Anducska Katalin)
Takács Lilla – 3. helyezés (Felkészítő tanár: Iván Ildikó – Korrepetitor: Anducska Katalin)

Sajtóiroda - BZ