Akadémiai elismerés

Akadémiai Díjjal tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége Tóthmérész Bélát, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Ökológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát, az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport vezetőjét.

A hagyományok szerint idén is a közgyűlés első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor. A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének határozata szerint azonban a díjazottak nevét az Akadémia május 4-én – a közgyűlés tervezett eredeti időpontjában – honlapján közzétette.

A díjakat a kitüntetettek a következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésen, a hagyományoknak megfelelően, ünnepélyes keretek között vehetik át. Az Akadémiai Aranyérmet idén Keviczky László, az MTA rendes tagja kapta. További akadémiai kitüntetésben tizennyolcan részesültek, köztük a Debreceni Egyetem tanszékvezetője.

Akadémiai Díjjal tüntették ki Tóthmérész Bélát, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Ökológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát, az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport vezetőjét, tudományos tanácsadóját. Az elismerést az ökológia teljes spektrumát, a természetvédelmi, botanikai, zoológiai, hidrobiológiai és környezetstatisztikai vonatkozásokat is átfogó széles körű munkásságáért, a biodiverzitás szerveződésének, fenntartásának és helyreállításának elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozó kutatásaiért érdemelte ki.

Forrás: mta.hu

Sajtóiroda - TPL