A távérzékelés gyakorlati kérdései

Távérzékelt adatok feldolgozási módszerei címmel szervezett workshopot a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke, valamint a 2018 nyarán létrehozott Távérzékelési Szolgáltató Központ. A cél a közös kutatási tevékenység erősítése.

- A geoinformatika a Természettudományi és Technológiai Kar egyik különleges képzési területe, hiszen a mély természettudományos beágyazottság mellett rendkívül szorosan kapcsolódik a technológiai környezethez, az ipari alkalmazáshoz – hangsúlyozta Kun Ferenc dékán a Távérzékelt adatok feldolgozási módszerei című workshop keddi megnyitóján.

A kari vezető hozzátette, hogy ez a különleges státusz nagyon világos munkaerőpiaci pozíciót eredményez, éppen ennek köszönhető, hogy a geográfus szak az elsők között volt a TTK természettudományos képzései közül, ahol elindult a duális képzés.

- Mivel nemzetközi szinten is jelentős az igény a geoinformatikai szakemberek iránt, a terveink között szerepel az angol nyelvű képzés beindítása is – árulta el Kun Ferenc.

Szabó Szilárd, a rendezvényt szervező Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék vezetője köszöntőjében felidézte, hogy bár a Távérzékelési Szolgáltató Központ tavaly nyáron csatlakozott a Debreceni Egyetemhez (korábban a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolához, majd az egri Eszterházy Károly Egyetemhez tartozott), a két egység már évek óta kapcsolatban van egymással.

- Több közös kutatás és cikk is napvilágot látott már, ugyanakkor szeretnénk erősíteni a közös munkát. Ennek a rendezvénynek is az a célja, hogy jobban megismerjük egymás kutatásait, és megtaláljuk azokat a közös pontokat, amelyek mentén még hatékonyabban működhetünk együtt, akár az oktatás, a kutatás, vagy a pályázati tevékenység terén – fogalmazott Szabó Szilárd. A tanszékvezető megjegyezte, hogy az ipari léptékben előállított adathalmazok nagyon értékes kutatási lehetőségeket jelentenek a tanszék számára.

Tomor Tamás, a DE Távérzékelési Szolgáltató Központ vezetője elmondta, hogy a távérzékelés piaci szemléletű kutatásaira alapozott szolgáltatásokat nyújtanak önfenntartó szervezeti egységként. Sok éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a légi lézerszkennelés, a digitális mérőkamerás felmérés, a terepi validáló mérések, valamint a műholdas adatfeldolgozás, a hiperspektrális felvételezés és a drónalkalmazások területén.

- A központ szoros kapcsolatot ápol a szektor iparvállalataival, hogy a piac számára minél értékesebb szolgáltatásokat tudjunk nyújtani. Ugyanakkor részt veszünk a doktoranduszok képzéseiben is, hiszen egy ilyen dinamikusan változó környezetben a kutatóknak és az iparnak is folyamatosan lépést kell tartania a technológia fejlődésével – vélekedett Tomor Tamás.


A workshopon többek között a természetes vegetációk térképezésére használt légi hiperspektrális technológiáról, a felszínborítás változás idősoros vizsgálatáról, a Voxel alapú fapozíció-meghatározásról és a fotogrammetriai pontfelhő talajpontjainak leválogatásáról volt szó.

Sajtóiroda - TPL