A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán ezúttal 57 magyar és 18 külföldi hallgató fejezte be a képzést.
Bácskay Ildikó dékán ünnepi beszédében hangsúlyozta: oktatóik arra törekedtek, hogy a most végzettek olyan tudás birtokába kerüljenek, amely felkészíti őket egy felelősségteljes, szép és nemes hivatás gyakorlására.
- A betegek gyógyítása, az elesettek segítése, az egészség megőrzése és védelme az egyik legnemesebb szolgálat, amelyet ember embertársáért végezhet. A gyógyszerész munkája gyakran a háttérben zajlik, mégis nap mint nap emberek életminőségét, biztonságát és sokszor életét befolyásolja. Ezért a gyógyszerészet nem csupán egy szakma, hanem hivatás és szolgálat – fogalmazott Bácskay Ildikó.
A kari vezető emlékeztetett, hogy amíg a hallgatók eljutottak a mai napig, olyan hosszú utat tettek meg, mely sok tanulással, kitartással, lemondással és olykor bizonytalansággal járt. Voltak vizsgaidőszakok, amikor úgy tűnt, nincs tovább, majd jöttek a sikeres vizsgák örömteli pillanatai.
- Az itt megszerzett gyógyszerészi diploma széles körű, multidiszciplináris tudást igazol. Felkészíti önöket arra, hogy helytálljanak a közforgalmú és intézeti gyógyszertárakban, a klinikai gyógyszerészet területén, a gyógyszeriparban, a gyógyszerügyi hatóságoknál, az oktatásban, a kutatásban, valamint számos további, folyamatosan fejlődő szakterületen – jelentette ki.
Az eskütételt és a diplomák átadását követően a DE GYTK Tanácsa Mikola Bálintnak és Samu Antalnak címzetes egyetemi docensi kitüntető címet adományozott.
Kiváló oktató gyógyszerész elismerésben részesültek Kovács Erzsébet, Molnár Katalin és Kerékné Kiss Erzsébet gyógyszerészek.
A DE GYTK Mentor Pedagógusa címet ebben a tanévben Bárány Zsolt, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának pedagógusa és Forgács Katalin, a Debreceni SZC Vegyipari Technikum pedagógusa vehették át.
A DE GYTK Mecénása-díj elismerésben a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Technikum részesült.
A Mezey Géza-díj emlékplakettjét Lovas Miklós most felavatott gyógyszerészdoktor és Nemes Dániel, a kar Gyógyszertechnológiai Tanszékének adjunktusa kapta.
A DE GYTK Alumni Nagykövete Díját Birinyi Péter, a budapesti Mikszáth Gyógyszertár alapítója és vezető gyógyszerésze, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének elnöke, valamint Argay Márton gyógyszerész, a miskolci Szent Rókus Patika tulajdonosa, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének elnöke vehették át.
Dr. Sztaricskai Ferenc emlékdíjban Gyöngyösi Alexandra, a Gyógyszerhatástani Tanszék adjunktusa részesült.
A Béres kiválósági ösztöndíját Görbe Tamás és Püspöki Zsófi gyógyszerész szakos hallgatók tudhatják mostantól a magukénak, DETEP-emléklappal pedig 18 végzett hallgató gazdagodott.
Jakab Noel Richárd most felavatott gyógyszerész vehette át a Debreceni Egyetem Rektori Elismerő Oklevelét, míg Makai Attila Tamás újdonsült gyógyszerész részesült a Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója elismerésben.
A Dadmum Pharmacy Ghana Award for overall best international student díjat Eigbe Ehiremhen Yvonne vihette haza.
A Hallgatói Önkormányzat Elnökségének Elismerő Oklevelét Kovács Blanka, a Hallgatói Önkormányzat Elnökének és Alelnökének Elismerő Oklevelét Janabi Kessy Mohamed, a Hallgatói Mozgalomért Emlékplakettet Tóth Márk kapta.
A Gondozási és Betegtanácsadási Versenyen való részvételük jutalmául 24-en vehettek át elismerő emléklapot.
Sajtóközpont - OCs