Pallagról indultam 2017

Sikeres üzletemberek, elismert oktatók és kutatók, illetve kiváló sportolók árulták el a Balásházy diákjainak, hogyan építették fel karrierjüket, és milyen alapot adott mindehhez a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája.

- Jövőre lesz 150 éves a debreceni agrár-felsőoktatás, ami Pallag nélkül nem juthatott volna el idáig. A jövőben várhatóan sokkal több kihívásnak kell megfelelni a gazdáknak, amelyhez szakmaszerető, elhivatott, felkészült és emberi értékeiben kiváló ifjúságra van szükség. Ebben az intézményben minden feltétel adott, hogy ilyen fiatalok kerüljenek a munka világába, a Debreceni Egyetem mint fenntartó pedig minden segítséget megad az iskola további fejlesztéséhez – hangsúlyozta Jávor András rektori főtanácsadó szerdán az intézmény Balásházy János Gyakorló Középiskolájában és Kollégiumában tartott szakmai fórumon. 

Az iskola az első rendezvény sikerére alapozva szervezte meg ismét a találkozót, amelyen egykori Pallagon végzett szakemberek osztották meg élettapasztalatukat a jelenlegi tanulókkal.

- A pályaorientáció talán egyik leghatékonyabb módszerével szeretnénk pozitív és követhető életutat közvetíteni diákjaink felé ezen a fórumon. Azt tapasztaltuk, hogy a diákok szemében motiváció szempontjából mindig hiteles az ugyanebből az iskolapadból kikerült sikeres szakemberek útmutatása – tájékoztatott Nagyné Biró Edit megbízott intézményvezető.

A rendezvény fővédnöke, Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szintén a Balásházyban végzett. Előadásában felejthetetlen diákévei mellett a mezőgazdaság előtt álló kihívásokról is beszélt a jövő szakembereinek. 

- Életem legjobb döntése volt, hogy ezt az iskolát választottam, hiszen megtanultam egy olyan szakmát, és közel kerültem egy olyan ágazathoz, ami mai napig meghatározza az életemet. A mezőgazdaság viszont most olyan kihívások előtt áll, melynek megoldása a következő generációra, akár a jelenlegi Balásházys diákokra vár. 2050-ig várhatóan 9 milliárdra nő a Föld lakossága, 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség úgy, hogy 30 százalékkal kevesebb termőföld és 40 százalékkal kevesebb ivóvíz áll majd rendelkezésre a klimatikus válság kellős közepén – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A szakmai napon sikeres mezőgazdasági és az élelmiszeripari cégek vezetői, a közszféra jeles képviselői tartottak előadásokat a diákoknak. A Debreceni Labdarúgó Akadémiával (DLA) együttműködve és a Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) támogatásával pedig a sport kiemelkedő alakjai beszéltek karrierjükről a sportgimnáziumi képzésben részt vevő tanulóknak.

Sajtóiroda-TB