DE Műszaki Kar: sokszínűség és minőség

A Debreceni Egyetem Műszaki Kara a munkaerőpiaci igényeket is figyelembe vevő, magas színvonalú, gyakorlatorientált képzést nyújt hallgatóinak. Ennek jegyében rendkívül színes az intézmény képzési palettája, szeptembertől Szolnokon gépészmérnöki és műszaki menedzser alapszakokat tervez indítani.

A továbbtanulni vágyó végzős középiskolás diákok vagy a már korábban végzettek a Debreceni Egyetem Műszaki Karán (DE MK) nyolc alapszak közül választhatnak, melyek az építészmérnöki, az építőmérnöki, a gépészmérnöki, a járműmérnöki, a mechatronikai mérnöki, a környezetmérnöki, a repülőmérnöki, valamint a műszaki menedzser szakok. Ezek többségén a hallgatók – érdeklődési körüknek megfelelően – akár két vagy három különböző specializáció közül is tudnak választani.  

- A Műszaki Karon tanulók száma évről-évre növekszik. Korábban soha nem volt még ilyen magas, jelenleg több mint 3 300 hallgató folytatja náluk tanulmányait valamely alap- vagy mesterszakon – ismertette a kar oktatási dékánhelyettese.

T. Kiss Judit elmondta: a BSc diplomával rendelkezők tíz mesterszak valamelyikén folytathatják tanulmányaikat, választhatnak az építész, a gépészmérnöki, a környezetmérnöki, a létesítménymérnöki, a mechatronikai mérnöki, a műszaki menedzser, a sportmérnöki, a településmérnöki, a szerkezet-építőmérnöki, valamint a villamosmérnöki mesterszakok közül.  

- A munkaerőpiaci igényekre reagálva több mint húsz szakirányú továbbképzési szakkal várjuk a már diplomával rendelkezőket, köztük a méltán népszerű EHS, a minőségirányítási, a polimertechnológiai, a lean menedzser, illetve a szerkezetintegritási és roncsolásmentes szakember képzéssel, valamint szakmérnöki szakokkal – sorolta.  

A kar külföldi hallgatóinak száma már megközelíti az ezret. A szakirányú továbbképzések között ezért vannak olyanok, amelyek már angol nyelven is elérhetők vagy csak kizárólag angol nyelven indulnak, mint például a műszaki és fenntarthatósági stratégiai vezető szakirányú továbbképzési szak. A külföldiek öt alapszak (Civil Engineering, Mechanical Engineering, Mechatronics Engineering, Professional Pilot és Vehicle Engineering) és öt mesterszak (Engineering Management, Mechanical Engineering, Mechatronical Engineering, Urban Systems és Environmental Engineering) közül választhatnak. Ugyanakkor jelentkezhetnek az elsősorban magyar hallgatóknak indított, levelező tagozaton elérhető, angol nyelvű szakirányú továbbképzési szakok (Lean Engineer, Lean Manager, Strategic Engineering and Sustainability Leadership) valamelyikére is.  

- Mind az alap-, mind a mesterdiplomával rendelkezők számára tervezzük elindítani a mérnöktanári szakunkat elektrotechnika-elektronika, építő-építészet, gépészet-mechatronika, környezetvédelem-vízgazdálkodás és műszaki-gazdasági specializációkkal – tette hozzá az oktatási dékánhelyettes.

T. Kiss Judit hangsúlyozta, hogy a Műszaki Kar hallgatóinak kötelező a szakmai gyakorlaton való részvétel, valamint több szak duális képzési formában is elérhető. Debrecenben az alapképzési szakok közül a gépészmérnöki, míg a mesterszakok közül a gépészmérnöki, a környezetmérnöki és a műszaki menedzser szak érhető el duális formában.

A naprakész tudás elsajátítását a fiatalabb, lendületes oktatók mellett jelentős ipari tapasztalattal rendelkező tanárok is segítik. A gyakorlati tudás átadására korszerű eszközökkel felszerelt színvonalas laborok állnak rendelkezésre.

- 2024 szeptemberétől Szolnokon tervezzük elindítani az ugyancsak duális formában elérhető gépészmérnöki és műszaki menedzser alapszakjainkat. A hallgatók a duális képzés során munkaviszonyban állnak a vállalattal, lehetőségük van keresetet realizálni és egyben gyakorlati tapasztalatot szerezni, miközben továbbtanulnak. Ez hozzájárulhat a diákok anyagi függetlenségéhez és tanulmányaik finanszírozásához. A szakmai gyakorlat, valamint a duális képzés révén a munka világa már nem lesz idegen a hallgatóknak. Releváns, értékes szakmai tapasztalatokat gyűjtenek, éppen ezért a Műszaki Karon végzett hallgatók nagyon jó esélyekkel, akár pár napon belül el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, de többen már a diploma kézhezvétele előtt állásajánlattal rendelkeznek – egészítette ki az oktatási dékánhelyettes.  

Hozzátette: mind az angol, mind a magyar nyelvű képzések fejlesztésével a közeljövőben tovább szélesítik a képzési palettát.   

T. Kiss Judit arról is beszámolt, hogy várhatóan még ebben az évben átadják a kor kihívásainak megfelelő, oktatási és kutatási célokat egyaránt szolgáló, korszerű laborokkal felszerelt új épületszárnyat. Ezt követően a meglévő épületeket átépítik, modernizálják, átalakítják az oktatási helyiségeket, a tanulói tereket, valamint további laborfejlesztések is várhatók, megteremtik a modern technológia alkalmazásának feltételeit az oktatásban.   

A Műszaki Kar elkötelezett abban, hogy minőségi oktatási élményt nyújtson hallgatóinak, ez a beruházás egy újabb lépés ennek érdekében.   


Sajtóközpont - OCs