Az elmúlt évek eredményei alapján a Debreceni Egyetemnek határozott szakmai szándéka, hogy hatást gyakoroljon a helyi kultúrára és művészetekre, ennek érdekében több intézményi és képzésfejlesztési döntés is született a DE részéről. A csütörtökön megkötött együttműködési megállapodás Szilvássy Zoltán rektor szerint újabb bizonyítéka a tudomány és a kultúra harmonikus együttállásának.
- A Debreceni Egyetem széles körű oktatási és tudományos portfólióval rendelkezik, ugyanakkor a művészetek és a kultúra téren erősítésre szorul. Az együttműködés célja, hogy olyan partnerséget ápoljunk, mely szakmailag megalapozott munkát vetít előre. A közelmúltban indult színpadi operaénekes képzés már egyfajta közelítés volt ehhez a szemlélethez, de más ambícióink is vannak, ahol oktatási, előadóművészeti, infrastrukturális és eszközhasználati téren új utak nyílhatnak a képzésfejlesztésben. Szeretnénk a város művészetével és vezetésével eddig nem tapasztalt együttműködés által részt vállalni Debrecen művészeti és kulturális életében, ami azért lényeges, mert a fejlett kulturális városokat az ehhez hasonló megállapodások jellemzik – vélekedett a rektor a megállapodás kapcsán rendezett sajtótájékoztatón.
Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, hogy az erőteljes szellemi és ideológiai alapon nyugvó együttműködésnek köszönhetően növekedhet a színház regionális ereje.
- A DE és a színház közötti kooperáció megerősíti az elmúlt évtizedekben végzett közös munka eredményeit, a debreceni kulturális intézmények és az egyetem kulturális missziója pedig együtt alkotnak teljes egészet. Örülök annak, hogy az egyetem részéről szervezeti együttműködési igény is mutatkozik, mely az oktatást és a tudományt érinti. Művészeti területen olyan specifikumok állnak rendelkezésre, melyek átgondolt stratégiát igényelnek a kultúrstratégiai intézménynek minősülő színház és a képzőhelyek részéről. Az egyetem erős potenciállal rendelkezik, a Zeneművészeti Kar lehet a kiindulási pont például a helyi opera fejlesztésére – tette hozzá a polgármester.
Vadász Dániel mérföldkőnek és kulturális identitást erősítő pillanatnak nevezte az együttműködés megkötését, szerinte a megállapodásból az egyetem hallgatói is sokat profitálhatnak, hiszen valódi színpadon, közönség előtt szerezhetnek jelentős szakmai tapasztalatokat. A legfőbb cél, hogy a kapcsolódó egyetemi képzés szervesen illeszkedjen a legmagasabb szintű színházi teljesítményekhez.
- Nagy perspektívát látok ebben az együttműködésben, olyan produkciókat tervezünk, melyek oktatási céllal születnek, de az előadóművészet felé is mutatnak. Az egyetemen elérhető magas színtű képzéseket konkrét művészeti produkciókkal erősítjük meg, példa erre a Szerelmi bájital, a Víg özvegy, valamint a Varázsfuvola című darabok, melyek révén a színpadon is gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a hallgatók. Az előadások mellett a színház utóbbi időben végzett fejlesztései lehetőséget adnak arra, hogy azokat a képzési programok is hasznosíthassák – fogalmazott a színházigazgató.
A művészeti képzések és programok erősítése az elmúlt években is jellemző volt az egyetemre, ezt bizonyítja a DESzínház, az oDEon sikere, a hosszú ideig tervezett könnyűzenei képzés elindítása, a Zeneművészeti Kar hazai és nemzetközi szakmai eredményessége is. Bács Zoltán kancellár megjegyezte: a debrecenieknek a mindennapi jólléthez a sport mellett a kultúrára is nagy szükségük van, ez is része a Debreceni Egyetem harmadik missziójának.
- Több mint nyolcvanezer diák tanul a városban, a sporthoz hasonlón a kultúra is hozzásegíti őket ahhoz, hogy hosszú távon jól érezzék magukat. Az egyetem arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb szinten műveljük és fejleszthessük mindkét területet. Olyan együttműködés jött létre, melyben komplementer módon egészíti ki egymást a két intézmény, ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a debreceniek jobban élhessenek. Az egyetemi polgárság átlépte az ötvenezres létszámot, nekik is lényeges, hogy milyen környezetben töltik a mindennapjaikat, nekik is ugyanolyan fontos ez az együttműködés, mint a két intézmény számára – hangsúlyozta a kancellár.
A megállapodás részeként az egyetem és a színház Művészeti Kabinetet hoz létre, mely meghatározza a képzésfejlesztési irányokat, népszerűsíti a debreceni színházi életet a fiatalok körében, emellett pedig az is célja, hogy a két intézmény között létrejött, öt évre szóló együttműködés minden eddiginél hatékonyabb és eredményesebb legyen.
Sajtóközpont - BZ
Függönyt fel! Együtt a DE és a Csokonai Nemzeti Színház
Az oktatás, az előadóművészet, valamint az infrastruktúra és az eszközhasználat területén kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem és a Csokonai Nemzeti Színház. A két intézmény a közös tevékenységek koordinálása érdekében Művészeti Kabinetet is létrehoz, ezzel is szorosabbra fűzve a szakmai kapcsolatokat.
Last update:
2025. 12. 04. 16:22